Úristen, már submissionből is a negyedik versenyt rendezzük. AZ idő telik a srácok meg egyre jobbak. Remélem a mostanin is sokan lesznek, hiszen egyelőre ez az egyetlen ilyen verseny itthon. FOlyamatosan hallom a híreket, hogy lesz még, remélem lesz is, mert egy versenyédeskevés egy országnak, mimeg nem tudunk többet rendezni. Őszintén szólva így is óriási szerencsénk, hogy a legalább a RE/MAx tulajdonosai mellénk állnak és segítenek. Max ma jön meg Oroszorországból, kíváncsi vagyok mik a hírek arrafelé.

Marcus "Lelo" Aurelio az Axe capoeira egyik atlétája egy kanadai MMA gálán, nem is írom tovább, nézzétek meg, nagyon rendben van:

Mostani életem nagyon hasonlít arra az időszakra, amikor Brazíliában éltem, rohadt meleg van, annak ellenére, hogy éjszaka van (1:20) és az ablakom alatt (600 éves darab) az utcán csámborognak a skacok valami vad tivornyából egy másikba menet. A gyerekek alszanak, legalább van egy kis időm írni. Mondjuk egész nap körmölök, de nagyon régen terveztem, hogy ezeket a sztorikat megosztom veletek. Nem kell félinformációkat elhinni, nézzük milyenek is voltak a játékosok régen:)

Második fejezet

Rio da Dona

Nagybátyám Joao, akinek több kapcsolata volt Rio da Donával,elmondta, hogyan érkezett meg nagyapám farmjára: " Azon a napon megjelent egy vékony fickó, munkát keresett. Apám munkásokat keresett és azonnal felvette. A fickó, akit Antonio Elói-nak hívtak (becenevét/apellidoját csak később kapta, mert gyakran látogatott egy kis falut, amelyet " Rio da Dona"-nak hívnak), kitűnő munkásnak bizonyult. Jó volt a kedve, mindig nyugodt volt, elkerülte a bulikat, amelyeket a többi munkás szervezett a szabadnapjaikon. Ez dühítette a munkások főnökét - egy nagydarab és egyáltalán nem nyugodt fekete férfit. Azt hitte, hogy nem tetszik neki a többiek társasága és zaklatni kezdte Rio da Donát. Egyszer apám és barátai a farmház tornáca előtt ültek, amikor a főnök provokálni kezdte Rio da Donát. Félve attól, hogy a munkásának baja eshet, az apám az udvarra sietett, hogy lenyugtassa a kedélyeket. De mielőtt odaért volna, a munkások főnöke pofon akarta vágni a fickót, akitől egy akkora rasteirát kapott, hogy a földre esett. Rio da Dona egészen alacsonyan gingázni kezdett és ahányszor a főnök megtámadta, mindig a földre vitte. Apámat ez nagyon lenyűgözte és látta, hogy mindenki a bunyót figyeli. Akkor az apám mindenkit a dolgára küldött és véget vetett a civakodásnak. A nagybátyám, Joao hét éves volt akkoriban és végignézte az egészet. Attól a naptól kezdve Antonio Elói-t minden munnkás tisztelte, még a munkavezető is, aki soha többet nem zaklatta. Ahogy telt az idő, Antonio híres lett a városban is és megkapta a Rio da Dona nevet. A nagyapám megbízott benne és jó barátok is lettek. Amikor a munkafelügyelő elhagyta a farmot, Rio da Dona-é lett a meló. Nagyapám megengedte, hogy elvigye a nagybátyámat szombatonként a vásárba és pont egy ilyen napon lett még híresebb és tiszteltebb az egész térségben.

Rio da Dona az utcán sétált a nagybátyámmal, amikor meglátta Félix Cardoso-t, egy híres kötekedőt. Félix az utca közepén állt, kezében egy botot lóbálva, figyelve az elhaladó embereket. Azt mondta, hogy valaki ellopta a pénztárcáját, de előbb-utóbb megtalálja a tettest. Amikor megtalált magának valakit, elvette a pénzét és letolvajozta. Majd összeverte az embert és amint áldozata elfutott, Félix már várta is az újabb "tolvajt". Rio da Dona rájött a fickó tervére, biztonságban hagyta a nagybátyámat a kerítés mellett és Félix felé indult, aki pont a farmra hazavezető egyetlen út közepén állt.

Amint Félix meglátta, felemelte a bototés elismételte a sztorit, miszerint ellenőrizni fogja Rio zsebeit. Rio da Donna nyugodtan mondta, hogy szó sem lehet róla és megpróbált továbbmenni. A bandita tolvajnak nevezte és megpróbálta megütni a botjával. Rio előre, majd hátra mozgott, folyamatosan gingázva és trükközve, összezavarva ellenfelét, akinek egyszer sem sikerült eltalálnia. Hirtelen Rio da Dona előrelendült lefejelte Félixet, aki a földre esett, majd ezután többször fejen könyökölte.

Félix félelmében sikítani kezdett és már majdnem elájult, amikor előkerült egy másik fickó, akit Macrinonak hívtak és Rio barátja volt, megkérte a capoeiristát, hogy hagyja Félixet elmenni, már megtanulta a leckét.

Amint Félix magához tért, elrohant az útról. Rio da Dona visszamenta kerítéshez, megfogta a nagybátyám kezét és visszaindultak a farmra.  Kicsit messzebb Rio betért egy bárba, hogy bedobjon egy kupica cachacat [1], és megkérte a nagybátyámat, hogy várja meg az ajtóban. Amikor befejezte az ivást a bár tulajdonosa megkérdezte, hogy látott-e egy őrült fickót az úton. - Nem láttasm senkit - felelte Rio, mialatt elhagyta a helyet a nagybátyámmal. Aztán hallották a tanácsot: - Vigyázz barátom. Pár perce egy szétvert arcú fekete fickójárt erre és azt mondta, hogy egy botos őrült garázdálkodik az úton.

Ahogy telt az idő, Rio de Dona egyre híresebb és kedveltebb lett a környéken, de aztán minden megváltozott. Éppen a dohánybolt előtt állt, amikor különösen kegyetlen dolgot látott: Basílio bátyját egy ismeretlen éppen megkorbácsolta. Rio azonnal odarohant, hogy segítsen, de máris rajta csattant a korbács. Mialatt védekezett, teljes erővel megütötte az ismeretlent, aki rögtön meghalt. Amikor rájött, hogy mi történt, azonnal nagypapa farmjára rohant és elmondta, hogy mi történt. A nagyapám megnézte a halott papírjait és kiderült, hogy az egyik legnagyobb helyi földesúr fia volt. Azonnal elmondta Rio da Dona-nak, hogy meneküljön, mert ez az egyetlen esélye. Nagyapám sajnálkozott, hogy nem tud segíteni barátján, de adott neki egy csomó pénzt, hogy legyen mit ennie, míg újra munkát talál. Rio da Dona megköszönte, viszlátot mondott, majd elindult újrakezdeni az életét.

   De tragikus sorsa volt. Állítólag megölt egy másik fickót is, egy kis faluban Valenca város közelében. Megpróbálta megvédeni új főnökének kutyáját, amelyet egy bolt előtt rugdaltak. Rio da Dona odaszólt, hogy ne bántsák, mert van gazdája. Az ember csak nem hagyta abba, de amikor fel akart pattanni a szamarára, Rio a földre dobta és elagyabugyálta machette-jének fokával. Később Rio már otthon pihent, amikor zajt hallott kívülről. Csöndesen felkelt és látta, hogy a korábban elvert ember öt barátjával éppen készülnek betörni hozzá. Fogta a cavador-t [2]ˇés várta a támadást. Amint betörték az ajtót, az első ember fejébe állította. A többiek elfutottak, így Rio da Dona-nak ismét menekülnie kellett. Hosszú időre eltűnt, majd újból Santo Antonio de Jesusba érkezett. Belépett régi kedvenc bárjába, ahol a tulajdonos rögtön felismerte. - Rio da Dona, öreg barátom, hogy vagy? Nem kapott választ és a capoeirista arcába nézve látta, hogy nincs teljesen magánál. - Adj egy cachaca-t - kérte Rio. A pultos kitöltötte az italt, Rio lobogó szemekkel a pohárba  nézett és a földre öntötte az italt, kért egy újat és azt mondta, hogya megölt fickó néz rá a pohárból. - Látod, az ember, akit megöltem és ismét köntötte az italt. Harmadszorra a csapos nem akarta kiszolgálni, Rio da Dona teljesen megőrült. Egész nap a városban sétált, majd eltűnt, ezúttal örökre. Soha, senki sem hallott róla többet a városban.

  [1] Cachaça egy brazil szeszesital, cukornádból készül. A rabszolgák találták fel, sokáig a feketék/szegények itala volt. Ma csak a sör népszerűbb nála, nemzeti itallá vált. 

[2] Tényleg nem tudom, hogy mi az a "cavador", talán ásó lehet,mert a portugál cavar ige magyarul: ásni.

Köszönet Bola Sete mesternek és Teimosiának, aki angolra fordította a történetet. Tisztelet a harcosoknak.

Folyt. köv.

Elkezdem fordítani Mestre Bola Sete könyvéből a publikálható részeket. Erre Teimosia kért engedély és én az ő angol verzióját magyarosítom, így a magyarázatokat, megjegyzéseket is. A könyv nincs meg nekem, amit nagyon sajnálok, de ez van, viszont nagyon komolyak a sztorik. Egy olyan korról szólnak, amikor Brazília vad volt és nagyon romantikus, pont olyan, mint most. Míg Rioban a Gracie-k már javában csiszolgatták a bjj-t, addig északon továbbra is nagyon tiltották a capoeirát, de lássuk miről is van szó:

Első rész

Ebben a fejezetben elmagyarázom hogyan kerültem a capoeira világába, gyermekkoromat,addig míg Mestre Pastinha akadémiájára kerültem.

A capoeira meghatározta az életemet. Gyermekkoromat Bahia környéki vidéken töltöttem, Santo Antonio de Jesus-ban, nagybátyám történeteit hallgatva, aki most is ott él. Ezek közül a legmegragadóbbak a capoeiragem-hez kötődtek. Varázslatos hatással voltak fiatal elmémre: a capoeirista, ahogy én elképzeltem emberfeletti képességekkel bírt, sérthetetlenné tette a malicia. Ehhez hozzájárult, hogy megismertem egy mulattot, Basíliot, aki süket-némának született, majd száz évesen halt meg és anyai nagyapáméknál (Antonio Baylao da Cruz) lakott, a farmján Tabocas-ban (kis falu). Basílio nagyon jó barátom volt, azon kevesek közé tartoztam, akik megértették őt, jelekkel érintkeztünk. A Néma, ahogy a nagyszüleim nevezték capoeira angolát tanult egy kitünő capoeiristától, akit Antonio Elói Bispo dos Santosnak hívtak, akit úgy is neveztek "Rio da Dona", aki amellett, hogy capoeirista volt, kitűnő machette játékos is volt [1].

 A nagybátyám Joao mesélte, hogy amikor Rio da Dona capoeirázni tanította a Némát és adott neki egy vad rasteirát, mindig megfogta esés közben. Egyszer, amikor nagyapám családja már a városban lakott, a másik nagybátyám Pompílio nem tudott eludni és az ablakhoz ment elszívni egy cigit.  Meglátott valakit a falhoz lapulva, amint a ház hátsó ajtajához osont késsel akezében. A nagybátyám felhúzta  a pisztolyát és várta a megfelelő pillanatot. Egyszercsak Basílio, aki saját udvari szobájában pipázgatott, macskaügyességgel akcióba lépett, ami korát tekintve igen meglepő volt. Odafutott és telibefejelte, amivel leterítette az idegent. Pompílio kinyitotta az ajtót és odarohant. A tolvaj öntudatlanul feküdt a földön, Basílio pedig már a szobájában pipázott, mintha mi sem történt volna.

Oldalánál volt a peixeira kés [2], amelyet nagybátyám azóta is emlékként őriz. Abban az időben öreg barátunk már hetven éves is elmúlt.  

[1] Tényleg nem tudom, hogy mit jelent a machette játék, talán a maculelere, vagy más késes brazil játékra utalhatott.

[2]  A Peixeira hosszú filéző kés 

Olinda meg a roda azért fontos minden (na jó, majdnem minden:) magyar capoeirásnak, mert 2000 július 15.-án évekre eldőlt, hogy mi is fog történni capoeira ügyben a Föld másik oldalán, azaz otthon.

Előző este megérkezett az édesapám küldte pénz, aminek úgy örültem, mint majom... Akkor Brazília kifejezetten drága volt 1 reál 149 forintot kóstált, két évre rá, már csak 60-at, de akkor piszok drága volt. Én meg mint hazánk jeles költője, pesze a pénzre gondolok, adtam neki. Megjött a pénz, elmentem az előző postban kifejtett Rua da Moeda-ra és piszkosul berúgtam. Mindenkivel versenyt ittam és nyerésben voltam, amikor kezdett elmenni a kép. Amire emlékszem az estéből, hogy láttam egy lányt szambázni a benzinkútnál, meg vmi tökismeretlen csávó taxiba rakott, majd ittunk tovább az akadémia mellett az utca szélén, berimbauztunk meg ilyenek. Másnap délután Tiago (közbrazilban cságónak ejtik, de nordestiül tiágú, így szépen kimondva) keltett, hogy menjünk Olindára. Az útikönyvben írták (valamelyik egykori kőkommunista rezidens tollából, annyira rossz, hogy fáj), hogy Olinda bizony szép hely, templommal, várral ilyenek. Szóval Olindának már a neve is azt jelenti, hogy Ó, de szép. A kisváros Recifetől, kb-15-20 km-re fekszik, persze végig beépítve az út. Gyönyörű tengerparton vezet a busz, tényleg rendben van. A tengerpartot ölelő domboldalon fekszik a történelmi rész, annyira szép, hogy kész. Körülötte mindenhol a világ talán legveszélyesebb nyomornegyedei, de ez most nem annyira fontos.  Olinda klasszikus föl és le játék, azaz fel a dombon lévő helyekre, majd le a parti pörgésbe, majd vissza. Aznap nagyon siettünk, hiszen a rodára érdemes időben odaérni, mert vagy szétkergetik vagy annyian vannak, hogy nem is lehet játszani.Odafelé, már a kombiban (mér nincsen otthon? Ki se rabolnák az embert ésmennyivel értelmesebb, mint a bkv) találkoztam az előző esti hazavivős arccal, aki Mauro volt, maga teljes valójában. MIvel előző este komoly szövetségesek lettünk, rögtön kitaláltuk, hogy mi is lesz a program roda után. A Praca de Ser, vagy Alto do Se (útikönyv szerint), mindenkinek ajánlható hely, valószínűleg a gyarmatosításkori portugál barokk legpompásabb megnyilvánulása. Amikor a felfedező portugálok ideértek, felkiálltottak, hogy de szép, mire 20 évre rá, odaköltözött az összes dúsgazdag gyarmatárus. Pénzt és a rabszolgák fáradtságát nem kímélve olyan palotákat építettek, hogy beszarás. Minden jó luzitán szokás szerint kicsempézve (nagy csillogó fkifordított ürdőszoba). maga a szer tér,ahogy érdemes nevezni, az egykori vár (onnan mindent közel és távol a tengeren szanaszét lehet lőni) felvonulási tere, ma már inkább korzó. A barokk házakat templom pia és rasztacucc árusok határolják, de talán nézzük meg, milyen egy átlagos olindai buli:

Ja, Olindán minden héten van karnevál, minek várjunk februárig, ez is most januárban volt.

Szóval a téren már ment a roda és én csodát láttam. Azt tudni kell, hogy a capoeira Brazíliavárosban és Recifében a legdurvább, de az utcai rodák rendes hagyományát, csak Recifében tartják valójában. Bahiában inkább a pénzszerzés motiválja az embereket, de Olinda meg Recife kicsit más. A capoeira egyik első említését nem véletlenül Olindán írták, egy francia tiszt, az 1700-as évek vége felé csúnyán kiakadt, némely ifjú rabszolgák bohó játszadozásán.  Persze tiltották nagyon a capoeirát, sőt legkésőbb tért talán magához Brazíiliában, de akkor nagyon. Mestre Birillo megjelenésével megtörtént a capoeira klasszikus váltása, elöregedő hagyományból űzhető szabadidősport. Villámgyorsan visszaállt az olindai roda is. Oda tényleg bárki beállhat, a legjobbtól a német turistáig. Legfeljebb megverik az embert. Amikor később egy helyi erővel mentem rodára, gondosan összepakolta a felszit: abada, berimbau, pandeiro, pisztoly. A recifei és olindai legények nagyon kemények és nem adják oda a kört senkinek. Karneválkor valósággal ízzik a kör, de például a még Senzálás Mestre Camisa-t is nagyon csúnyán megkergették az egész rioi brigáddal együtt, állítólag még az atabaque-t is beszakították. Szóval ott nagyon keményen játszanak, kedvenc jeleneteim egyike az volt, hogy az egyik dobozgyűjtő kölök, sörösdobozokból hajtogatott bakancsot magának és abban nyomta és nagyon tetszett magának. Viszont én olyat láttam, mint még soha.

Szóval Mauro és még egy srác úgy nyomta, amilyet még nem láttam. Nemcsak szépen játszottak, de nagyon csúnyán lenyomtak mindenkit, mindezt fetrengés és ökölpárbaj nélkül, csak capoeirázva. Egészen máshogy nyomták, mint a recifei stílus, megdöbbentő földelemeket mutattak be, gyönyörűeket ugrottak, de nagyon objektav volt a játékuk. Szóval nyomtam egyet, gringo is hadd ugráljon. Dobtam egy kisüveg egy axe-t, 1 reálért árulták a valami felfoghatatlan indokból tiltott szegfűszeg és fahéj bor? vagy pálinka? fene se tudja mit, de ablakból adva, hűtve vmi csodálatos. Visszamásztam a tetthelyre és addigra kicsit változott a roda képe. Egyre komolyabb lett a bunyó és nagyon jó volt a zene. Egyszercsak vhogy lánynok kerültek be játszani, pedig a bunkó capoeiristák mindig rögtön kiveszik a csajokat. Ott láttam meg az előző este a benzinkútnál szambázó lányt, aki éppen egy nála legalább harminc kilóval nehezebb Vale Tudo felíratú pólóban játszó lányt alázott. Na, ő ugye gyermekeim anyja, aki mint kiderült Mauro cimborája és a kegyetlenül-kibaszott jól játszó másik capoeirás tanítványa, aki Professor Kel névre hallgat. Azon az estén megismerkedtem még Lu barátnőjével Terezával is, azaz a mesterem akkori helyi teljes akciócsoportjával, akik minden rodában nagyon jól játszottak és megérdemelten voltak szerintem akkor a város legjobbjai.

Most megyek fellépni a "Cesaeri horgászhoz" címzett vendéglőbe Kel-lel, utána lefogadom, hogy leesik egy helyi feketekagylós pasta, az nagyon komálósom.

Ott tartottam, hogy Recife jó hely, meg az akadémia is rendben volt.Gyorsan összehaverkodtam mindenkivel, ahogy az Braziliában illik, majd elkezdtem felfedezni a várost. Hagyjuk, hogy a földkerek legszebb strandjától 25méterre éltem egy számomra full-full-full helyen, de minden földi jó és élvezet fél kilóméteren belül elérhető volt. Nem is részletezném, hogy milyen Boa Viagem, ahol állomszép lányok röpiznek 24 órában és az rögtön megtaláltam strandos székhordó cimborámat, aki valamilyen értelmezhetetlen indokból, csak minden 2. sörömet engedte fizetni és ilyenkor mindig hozott bocsánatkérő mosollyal letéve egy háromdekás rendes 52-ve lteli műanyagpoharat. De csak és kizárólag 12 után délután hatig, mert tisztában volt az edzéstervemmel és ezenkívül csak különféle guaranás-acai-s, banános-zabos turmixokat nyomott az arcomba. Beütöm a youtube-ba, hogy Boa Viagem recife, erre kidob egy olyan videót, ahol egy kislány a vízbe szarik, amikor a víz kisodor egy hullát, én másra gondoltam, de nesze nektek:

Recife kicsi Amszterdamjában, azaz a belvárosban is pompás dolgokat talál az ember. Az összehasonlítás Amszterdammal nem véletlen. Hollandok építették ugyanakkor és ugyanúgy. Most is valahogy pont ugyanolyan, hidastól, sikátorostul, csak persze jóval kisebb. Recifében a biztonsági lehetőségektől függően változik a menő hely fogalma, de gyakran. 2000-ben a Rua da Moeda (mondjuk Fillér utca), volt a hétvégi program. Ez egy olyan utca, amely a tengertől visszafelé sétálva csumpisodik, de lesz egyre jobb hely. A megszokott globalizált kávézóktól eljutunk oda, ahova nagyon visszahúz a szívem. SZóval Rejtő megirigyelhetné kocsmák deszkából és lakókocsiból/vályogputrival összeépítve. Csak reggae meg hardrock/metál. Számomra tökéletes kompozíció. Mindenhol gyönyörű lányok, meg nagyon érdekes emberek. Van egy filmem arról, hogy mi történik ott egy átlagos karneváli estén, szinte tökéletes (Buli-tánc-roda-tömegverekedés-rendőrség). A film értéből szerintem kicsit levon, hogy előző nap még nagyon lázas voltam és egy fél fiola Tylenolra sikerült karneváli hangulatba kerülnöm. Ha Dart bedigitalizálja valamikor mostanára, akkor szívesen megosztom.

Legközelebb a bjj EB fejleményeit taglalnám legszívesebben,de még nem tudtam rendesen beszélni Max-szal, hogy pontosan milyen volt. Olinda meg azért szerepel a címben, mert persze egészen másról akartam írni, Olindáról, meg a hírhedt rodáról a Raca da Ser-en.

 MMA körökben ismerősen cseng Kimura neve, ő volt az a japán bajnok, aki gigászi küzdelemben legyőzte Helio Graciet és a győztes technikát róla nevezték el. Valdemar Santana Helio tanítványa volt, akivel összeveszett és többször is megmérkőztek, ha jól tudom, akkor végül is Carlson Gracie csapta le, de ebben nem vagyok biztos és most lusta vagyok utánanézni. Santana azonban nemcsak bjj, de nagyon komoly capoeira harcos is volt és ebben a történetben, most inkább a capoeira oldal játszik szerepet, legalábbis ezt hangsúlyozták a site-on, ahonnan a sztorit loptam:)

Lelkemet hőn vágyott nyugalommal töltené el, ha végre kiderülne, hogy ki jön a Legiao Capoeira február végi workshopjára. A lista hosszú, jönnének sokan szívesen, de végül is két opció látszik értelmezhetőnek mindenféle naptári indokok miatt is. Szóval a 3. hétvégén vagy Contra-mestre Sazuki jön a Candeias csoportból vagy Mestrando Picapau a CascaDura csoportból. Nézzük a választékot. CM Sazuki több videón is látható volt a mostani Batizadonkról, ahol szokása szerint kibaszott jól játszott, ezért a légiósok határozottan örülnének neki, sőt kérték is, de most nézzük a szólót, főleg az utolsó roppant hatásos:

És, megérkeztünk Mestrando Picapau-hoz, aki Hollandiában tanít, itthon még nem volt, de mesterünkkel régen sokat edzettek együtt és ha Brazíliában jár, akkor soha sem hagyna ki egy jó rodátaz LBC vidám atlétáival. Íme egy talált promo videó holland tanítványaival:

 Én abban reménykedem, hogy mindketten jönnek.

Kivéve szegény sérült Bocao-t és Monkát, aki nem tudott eljönni. Szóval a novemberi Batizado végén pörögtünk egy jó nagyot. Új övet csak Trocado és Namorador kaptak, Estigado a nagy kapkodásban került oda:) Jó kis kör volt, a többieken látszik, hogy edzenek (kivéve Csibót, ő ennél kismilliószor többet tud, nem véletlenül fehérdedett ki az öve), én meg sérültem nyomtam az évet gyakorlatilag végig, de mostmár edzehetek és szép lassan Legiao sebességűre teszem vissza a rúgásaimat. Batizado nem lehet eleget hangsúlyozni nagyon jó volt. Februárban workshop Mestrando Picapauval a Cascadura csoportból (finom utalás a nevük, így a kemény skacokat szokták hívni). Na, addig kis kék, meg narancs-kék öv:

Sietnem kell, de itt van néhány film a versenyről, végre nálam, összesen 19 meccsről készült élvezhető felvétel, ezeket Max majd megosztja veletek, de addig is!

Szóval a fehér övben  Csámpár János vitte az abszolútot és Romanek Bence meg a kategóriáját, egyik haverjuk komoly kis verseny highlightot ollózott össze:

Kék övben komoly eredményeket hoztunk, mivel Cápa és Kesthely Bence nem döntőztek, mégiscsak 1 csapat, ezért íme a -82kg Halmi Vitya nyomja Nikola Savic-csal a Zerjal Teamből:

Kék öv abszolút döntő, két nagyszerű versenyző és harcos, Eugen Preda (Absoluto Bjj) és Aleksandar Rajacic (Zerjal Team) nagyon komoly úton jutottak döntőbe, végig az én pástomon ment az abszolút, úgyhogy láttam:

Végül az eddigi legmagasabb kategória lila abszolút, csupa komoly meccsel, de a döntő mindent überel, Milan Zerjalt eddig nem sokan verték meg, de Yuri Simoes (idei brazil bajnok) parádés versenyzéssel igen. Na ez komoly meccs volt, remélem nektek is tetszeni fog:

Most elég sok mindent pakolok fel, van még a tárban!

Feltettem egy rövid játékrészletet a youtube-ra. A batizado pénteki napján készült a nyitórodán. Asszonypajtás nagyon jól játszik, gyakorol is eleget. Egy capoeirás rendezvényen (ritkán van kivétel) általában a nyitó játék a leghúzósabb. Ilyenkor ismerkednek a résztvevők, a vendégek és a meghívottak. Mivel rakjuk össze a batizadoról készült dvd-t, gyorsan kikaptam ezt a részt. Lu Contramestre Kel-lel játszik, aki egyébként a tanára. Recifei történésekben is nemsokára eljutok oda, amikor velük találkoztam, ami nemcsak az én életemet változtatta meg, de jó időre meghatározta magyarországi capoeirát is. Szóval:

Nagyon jó volt az novemberi péntek, játszottunk rendesen:)

Hát úgy tűnik, hogy felfalta magát itthon az mma történet, nagyon csalódott vagyok ez ügyben. Ugye van évi 2-3 rendezvényünk és mindegyiken áll a bál. Ráadásul pont a versenyzőket teszik tönkre a folyamatos rendezői hibák. Sajnos velünk kezdődött a kriminális őszi szezon, majd jött a GP botrány és legújabb a Hanshi Kupán történt események. Nem is akarok vitatni semmit, nem is erről szól ez az írás, hanem arról, hogy mi is történik a versenyzővel, amikor szó szerint elbasszák a meccsét. A versenyző hónapok óta készül a megmérettetésre és a verseny napjaiban/környékén már teljes eksztázisban van fizikailag és lelkileg is. Minden segítségre szüksége van ahhoz, hogy teljes erővel koncentrálni tudjon a meccsére. Többször előfordult idén nálunk is, hogy 1-2 nappal a meccs előtt sikerült összeszedni a pénzt, őrületbe kergetve ezzel a csapat minden tagját. Hogyan készülnek a versenyzők fejben a meccsre? Hát ez  abszolút a harcosoktól függ. Vannak, akik éjjel-nappal csak erre koncentrálnak és vannak, akik le se szarják. AZ előbbi csoport komolyabban készül, de blokkolhat az eseményen, míg a második brigád tagjainak nehezebb a felkészülés, de annak 100 százalékát tudják hozni a versenyen. Nálam biztos jóval okosabb emberek írtak már ebben a témában, ezek csak az én szegényes tapasztalataim. Szóval eljön a nagy nap, bemásznak a ringbe/ketrecbe az atléták és indul a meccs. Azért van a bíró, hogy a hónapok alatt felgyülemlett energiák összecsapását ellenőrizze. Az mma kereteit megalkotó Graciek nagyon ügyeltek arra, hogy el lehessen menni a határig, de ott meg kell állni. A bíró dolga, hogy védje a versenyzők testi épségét, a meccs tisztaságát és a nézők szórakozását. Az nem szórakoztató, ha vmi kilóg a keretből. Egy botrány nem viszi előre a dolgot. Na mindegy, szóval elkezdődik a bunyó és addig nevezhetjük mma-nak, amiíg mindenki teszi a dolgát. Nem érdemes a versenyzőkre fogni a szabálytalanságot ott, ahol betartatják a szabályokat. Ott tényleg csak kivételes esetben lesz kihágás és rögtön a szabályoknak megfelelő módon büntetik is. Úgyhogy ezúton szeretném üzenni minden bírónak, aki úgy mászik fel a küzdőtérre, hogy nincs tökéletesen tisztában az mma általános és az adott rendezvény szabályaival, hogy eddig piszok nagy szerencséjük volt, hogy a versenyző nem estek nekik, mert már csak az hiányzik a teljes elszaródás felé vezető ösvény állomásai közül. Akik pénzt szeretnének húzni a harcosok véréből, most számukra is eljött az idő, hogy elgondolkodjanak és vigyázzanak a technikai feltételekre. Mindegy most nincs idő arra, hogy saját rendezvénnyel gatyába rázzuk a történetet megmutatva, hogy igenis lehet jót csinálni. Majd segítünk annak, aki valóban komolyan gondolja.

Szóval vissza a Meia Lua Inteira akadémiára a Aguillar tanácsos úton. Ha nem a terembe mentem, akkor kizárásos alapon a gyúrópadhoz értem. Majd elfelejtettem! A terem előtt volt egy kb. két méter magas cserépből készült vízhűtős csap, valami zseniálisan szép volt, azóta se láttam ilyesmit, valami káprázat, Zorronak biztosan megvan még a fotója a cuccról. Szóval a főépületet a gyúrópad választotta el a kisháztól és az meghosszabított teteje által védett hangszerkészítő műhelytől. A gyúrópadra nézett a szomszédos fodrászat ablaka, ahonnan mindig lángoló szemű transzvesztita fodrászo figyelték az erősödő srácokat, hideg vizet hoztak és egyáltalán nagyon jól szórakoztak, az egyébként rendkívül homofób capoeirásokkal. A hangszerműhelyről biztosan írok egy külön postot, mert ez rendkívül fontos része a capoeirának, sok tévhit kering róla, én meg szép lassan mindenféle hangszert tudok csinálni, pedig roppant ügyetlen vok, csak hát a szükség. Mondjuk atabaque-t nem csinálnék, mégiscsak ha elnézem a hozzáállásomat, letöltök vmi vérengző orixát a körbe, azt mindenki jól jár. De ezekről később. A szobám rendkívül puritán volt, egy koszos matrac, 1 polc, 1 ventillátor, 1 zuhanyfülke. Ennél többre azonban nem volt szükségem. Közvetlen elődöm, mint elmesélte, amikor találkoztunk nagyon komoly sokkot kapott az első nap:) Éjszaka érkezett, reggel kipattant az ágyból, úszógumi, törcsi, pacsker, gyors naptejezés, le ne égjen a hófehér osztrák pulykatojás formája. Kilép az ajtón és a 2x3 sávos út túloldalán (zebra egyébként ohne, de ez is külön cikket érdemelne) egy sétáló fiatalember mellett megállt egy autó, arc kipattan és hatot eresztett a fiatalember tarkójába 4 centiről. Szerelmi dráma, rendkívül egyszerűsített megoldása. Na, azután ki sem mert lépni az ajtón, viszont piszok jó capoeirás lett belőle:)

Hát én bizony kiléptem az ajtón. Írok is mindenről, mert Recife nagyon kész hely, és határozott honvágyat érzek iránta.

Még Meia Lua Inteira ügyben. Regis, Mula, Will, ők voltak az akadémia bajnokai abban az időben, Bécsben, illetve Hamburgban éltek, hála égnek nagyon jól, igazán jó barátokat és kitűnő embereket ismertem meg személyükben. Annak ellenére, hogy rútul cserbenhagytam őket később, de az élet bizony furcsa dolgokat hoz.

Ez egy tipik recifei MLI roda a tengerparton a félcső mellett:

Hatékony lábmunka, bizony sokat változott a városban capoeira, ez  sok embernek köszönhető, de a legfontosabb mégis pont az 2000-es év volt a modern capoeirává válás hosszú útján, amikor ott vertem a rezet.

Írhattam volna azt is, hogy szerintem egyik legszebb városa, vagy kétségkívül a legegzotikusabb, de sajnos meg nem erősített információim szerint már hivatalosan is a negyedik a világ veszélyességi sorában, gondolom Bagdad, Bogota, Caracas sorrendben.

Ha nem így lenne, most is onnan írnék és érdeklődve olvasnám, hogy milyen nehéz az élet itthon, miközben valami rasztahelyen narancsleveznék reggeli edzés után Boa Viagem-en, Észak-Kelet Brazília legszebb (de lehet, hogy a világon) városi strandján, pont 10 perc távolságra mind Zé Radiola akadémiájától, mind a Legiao helyi gladiátorképzőjétől.

Ott hagytam abba, hogy megérkeztem Recifébe és bejutottam a Meia Lua Inteira csoport akadémiájára, ahol végre ledobhattam bitangnehéz hátizsákomat. Gyönyörű napsütéses reggel volt, annak ellenére, hogy július bőven télnek számít arrafelé, szörnyű hűvös, mindössze 30 fokos átlaghőmérséklettel, persze éjszaka is.
 

Az akadémia nagyon jól pozicionált darab volt. A belépésnél rögtön kis szertár, flotti öltöző és persze recepciós pult. Innen vagy kis körlépcső fel a terembe vagy vasajtó a hátsó házhoz (birodalmam) át egy gyúrópadon és egy hangszerkészítő műhelyen.

A terem nagyon rendben volt, nem volt nagy, kb. 100 négyzetméter, de sugárzott belőle, hogy Recife egyik nagymesterének, a capoeira egyik városi visszahonosítójának, Mestre Birilonak a szentélye. Capoeirán kívül kiadta a termet minden nap egy órára egy kung fu tanárnak, aki (amennyire én ismerem kf-et nagyon komoly edzéseket tartott, meg nagyon komoly fegyverekkel zúzott). A teremben hihetetlen hangulatot csináltak a kínai cuccok meg a rengeteg capoeirás rengeteg relikvia. Ott volt a falon minden berimbao öregapja, egy brutál nagy, de de nem dísz gunga. Mellett néhány leopárdbőr, meg macheték, de legalább 200 évesek, girbegurbák, meg ki volt csúnyán csorbulva mindengyik. És persze rengeteg fénykép. Legendás mesterek, a mostani komoly ugra-bugrák, amikor hiányos fogú kis pisisek voltak, de persze abadában, széles mosollyal. Frevo előadásokról képek, bohóc ruci, kis esernyő, pattogás. A frevo, a karneváli kultúra egyik legzorralabb tánca, nézzétek meg hogy milyen, aztán olvassátok el utána a sztoriját, nem véletlenül írok róla:)

Szóval a frevo sztorija, hogy az előkelő urakat és hölgyeket testőrök kísérték mulatni, nehogy bajuk legyen a hetekig tartó tánc-pia-kurvázás-felszarvazás súlyos megpróbáltatásai során. Mondjuk ez most is így van:) Szóval a brigádot a testőrök nemcsak védték, de oltalmazták őket a napsugarak elől, illetve vitték is a dámák a helyetta kis esernyőcskéket. Aztán persze bérelni is lehetett kis esernyős srácokat. Namármost a testőrök, illetve a karneválkor pár fillérért bármire hajlandó cselédek nagy többsége persze valamelyik súlyos gang tagja volt. A kis esernyőkbe villámgyorsan pengék kerültek és bizony rendszeresen össze is csaptak egymással a különböző felvonuló bloco-k tagjai. Például most találtam egy ilyen igazi bunyót, persze esernyő meg romantika nélkül a recifei karneválon. Az énekesnő maga Ivete Sangalo, Brazília egyik legnagyobb sztárja, de legalábbis neki van a legjobb lába és nagyon komoly hangja, az biztos. A balhé után a karnevál megy tovább, a híradó részlet szerint hat embert vágtak meg üveggel, egyet meg eltévedt golyó talált el. Figyeljétek meg a rend határozott őrét, minden további nélkül eleresztett volna 1-2-öt.

Már megint elkalandoztam a lényegről, amiről írni akartam, de majd legközelebb:)

Max és a mestre elutaztak Ukrajnába, most van először időm írni egy keveset.

A IV. Open Bjj Hungary nagyon jó volt, cáfoljatok ha akartok!

147-en indultak, természetesen itt volt az egész közel-külföld és nagyon jó meccsek voltak. Mindenki egyre jobb, de természetesen a mi munkánknak is meglett az eredménye. Nagyon sok fontos érmet elhoztunk és ráadásul nagyon együtt is volt a brigád, annak ellenére, hogy ilyenkor a csapat fele hivatalból nem segíthet vagy üvöltözhet, bár én gyakran nem bírok magammal. Rengeteg harcost lehetne kiemelni, de igazság szerint büszke vagyok mindenkire, nem is kell ezt ragozni. A lila öv kategóriában a döntő brutálisan jó volt, a fiatalabb Zerjal nyomta Yuri Simoes-szal, az Allience brazil versenyzőjével. A szerb srác nem szokott veszteni (eddig talán 3x életében), ellenfele meg az övkategória idei brazil bajnoka. Nyert is a brazil srác, de nem volt kétséges, hogy máshogy is történhetett volna. Ha így megy tovább, akkor jövőre barna öves meccsek is lesznek:)

Íme egy rövid klip elanettől:

Az már biztos, hogy idén márciusban lesz a submission verseny, mert Zé Radiola ismét Európában jár körbe. Majd elfelejtettem, a mester és Max adtak egy csomó övet. Andrej BARNA öves lett, nemecsak gratula, de nagyon meg is érdemli az ország legtapasztaltabb fülfakasztója. Lilából is lett néhány, már Norbi, Bence, Cápa, Levente és Viktor is lilában nyomják. Arról nem is szólva, hogy én lettem a Gracie Barra Magyarország 36. kék övese. Ha vki azt mondja korábban, hogy 36 kék öves lesz, biztosan kinevetem. Maxnak majd öt év alatt ennyi kib. jó jitsust sikerült kinevelnie és mindannyian meg is érdemlik. Hát le a kalappal a skacok előtt is.

Viktor nyomott jó meccset a Super GP Gálán, gyors karfeszítéssel végzett ellenfelével, tulajdonképpen meg sem izzadt. Mostanában olvastam, hogy Végh "Pumukli" Attila szívesen bunyózna Cápával vagy Levivel, idézet a fight.hu-ról:

"Dietz Guszti, Bárdosi Sándor és Varga Levente! Én bármelyikükkel kiállok és erre remélem a jövőben lehetőségem is lesz."

 Na, ezek bármilyen kombinációja gyönyörű meccs lenne. Cápának még teljesen nyitott a Bárdosi féle meccse, többször elhangzott, hogy a celeb exbirkózó visszavágót kér a gyönyörű lábfeszítésért, de konkrétumot még nem tudunk. Levinek van még egy elintézetlen ügye Zathureczky Zsolttal, de ezügyben sem történtek meg a szükséges tánclépések az mma parketten, hogy hülye hasonlattal éljek. 

Egyelőre azonban Lisszabonon a világ szeme, január utolsó hétvégéjén Európa bajnokság!!! Aki még jitsus létére nem volt ott, mindenképpen kötelező program. Nekünk meg pláne, hiszen minden övszinben van indulónk, ott lesznek a Zé Radiola team nagyágyúi is, hiszen Maxon kívül Otavio, Victor, Bruninho, Irmao, Braulio és Lucas is sorba állnak az aranyakért!

Biztos, ami biztos ide is felrakom a verseny eredményistáját, megérdemlik:

Eredmények:
 
Fehér öv:
 
-64kg:
           1-   Batsaikhan Bajszgalan (Carlson Gracie Revolution)
           2-   Daniel Nedelcu (Absoluto BJJ)
           3-   Ante Roso (Team Werdum Croatia)
           3-   Kmegy Dániel (Game Fight Academy)
-70kg:
           1-    Romanek Bence (Gracie Barra Hu)
           2-    Szőke Bence (Gracie Barra Hu)
           3-    Rácz István (Gracie Barra Hu)
           3-    Mario Kragic
-76kg:
           1-    Csillag Tibor (Győri Turul Kempo)
           2-    Garai Ferenc (Gracie Barra Hadak)
           3-    Gróf Lóránt (Győri Turul Kempo)
           3-    Andrej Jovanovic (Edson Carvalho Croatia)
-82kg:
           1-    Petric Vukasin (Gracie Barra Austria)
           2-    Horváth Lásló (Gracie Barra Hu)
           3-    Juhász Zoltán (Gracie Barra Hu)
           3-    Mihai Lonescu (Absoluto BJJ)
-88kg:
          1-    Josip Maric (Alliance Zagreb)
          2-   Octav Anechitei (Absoluto BJJ)
          3-   Dell Dániel (Gracie Barra Hu)
          3-   Jónás Attila (Game Fight Academy)
-94kg:
          1-   Kárászi Balázs (Gracie Barra Hu)
          2-   Bódi Sándor (Carlson Gracie Revolution)
          3-   Rózsa Dávid (Game Fight Academy)
          3-   Claudiu  Andrei (Absoluto BJJ)
-100kg:
          1-   Potyi Gábor (Gracie Barra Hu)
          2-   Alan Mitrovic (Alliance Split)
          3-   Tamás László (Gracie Barra Hadak)
          3-   Vida Richárd (Gracie Barra Hadak)
+100kg:
1-        Toni Kliskic (Alliance Split)
2-        Ante Caktas (Alliance Split)
3-        Marko Musikic (Zerjal Team) 
4-        Vladimir Glumac (Team Werdum Croatia)
 
 
Kék öv:
 
-70kg:
        1-     Davorin Brkic (Alliance Zagreb)
        2-     Mateja Valjarevic (Zerjal Team)
        3-     Mario Furcic (Alliance Zagreb)
        3-     Edo Rudnicki (Alliance Zagreb)
-76kg:
        1-     Aleksandar Rajacic (Zerjal Team)
        2-     Marko Gledic (zerjal Team)
        3-     Andreas Achilleos (Gracie Barra Hu)
        3-     Toni Bavcrvic (Alliance Split)
-82kg:
        1-    Halmi Viktor (Gracie Barra Hu)
        2-    Nikola Sakic (Zerjal Team)
        3-    Eugen Preda (Absoluto BJJ)
        3-    Feri Ibrahim (Absoluto Bjj)
-88kg:
        1-    Molnár Gábor (Gracie Barra Hu)
        2-    Ante Bosancic (Roger Gracie Academy)
        3-    Igor Trifunovic (Alliance Split)
        3-    Mario Adamic (Alliance Split)
-94kg:
        1-    Kesthely Bence (Gracie Barra Hu)
        1-    Dietz Gustav (Gracie Barra Hu)
        3-    Hrvoje Zanic (Edson Carvalho Croacia)
        3-    Ivan Zuzul (Alliance Zagreb)
-100kg:
        1-    Bence György (Gracie Barra Hu)
        2-    Ivan Bralic (Alliance Split)
        3-    Fejéregyházi Zsolt (Gracie Barra Hu)
        4-    Vaclav Panacek (Jungle BJJ)
+100kg:
1-        Robert Keno (Jungle BJJ)
2-        Banfi Attila (Gracie Barra Hu)
 
 
 Abszolút fehér öv:
        1-    Csámpár János (Gracie Barra Hu)
        2-     Jonathan Tkach (Jungle BJJ)
        3-     Vali János (Gracie Barra Hu)
        3-     Catalin Vlad (Absoluto BJJ)
Aszolút kék:
        1-     Eugen Preda (Absoluto BJJ)
        2-     Aleksandar Rajacic (Zejal Team)
        3-     Damir Vidakovic (Edson Carvalho Croacia)
        3-     Mihai Simion (Absoluto BJJ)
Abszolút lila:
        1-     Yuri Costa Simoes (Team Werdum Croacia)
        2-      Milan Zerjal (Zerjal Team)
        3-      Matko Kvesic (Alliance Zagreb)
        3-      Dario Plichta (Alliance Zagreb)

Szóval kurva jó batizadonk volt, az eddigi legjobb, pedig csináltam már néhányat (csak miénket 8-at:) Nagyon komolyat fejlődtek a magyar légiósok és valójában erről van szó. Minden azért van, hogy úgy játszunk, ahogy kell. Sok vendég, néző stb. Lu-nak minden batizadora van vmi ötlete, amire felfűzi a dolgot. A mostani arról szólt, hogy van a közelünkben (és jóval messzebb is) rengeteg olyan ember, akik baromi jól játszanak. Nem állnak meg a fitt és üde kommersz szutyokban, hanem belepakolják a capoeirába, amit kell. Nem számít, hogy brazilok, lengyelek, csehek vagy magyarok stb, a lényeg a folyamatos fejlődésen van. Rengeteget gyakoroltunk, regional, benguela, maculele, szamba...... minden sorra került. A légiósok nagyot léptek előre, király volt az egész.

Unokaöcsém csinált remek filmet a batizadoról:

Szóval királyság volt.

Szóval, amíg a batizadon és a versenyen dolgozom itt egy cikk a batizadoról:

CAPOEIRA: Játékosból nagymester!
A capoeira mindig fejlődik, szinte napról napra születnek új technikák, kombinációk vagy dalok, ritmusok.

Mestre Zebrinha-t már nem kell bemutatni a Budomagazin.hu olvasóinak, hiszen magyarországi látogatásai mindig új fejezetet nyitnak a capoeira honi történetében.
 

Mestre Zebrinha volt az első mester, akinek tanítványai elhozták hazánkba, az akkor itt még ismeretlen capoeirát. Ő igazi játékos, nemcsak arról híres, hogy technikás játékával komoly energiát képvisel a körben, de tanítványai is joggal büszkék arra, hogy csoportjának, a Legiao-nak tagjai. A mester nyáron megkapta a capoeirában kapható legmagasabb fokozatot, nagymester lett. A hétvégén sorra kerülő II. Batizado kapcsán beszélgettünk a mestre-vel.

- Nagyon meglepődtem, amikor Mestre Esquisito átadta a piros-fehér övet, azaz a nagymesteri címet. Sohasem vártam és sohasem kértem, hiszen már mester vagyok és nem vágyom többre.

Én Mestre Esquisito iskolájában kezdtem el capoeirát tanulni Brazíliavárosban és tőle kaptam meg a professzori, azaz tanári fokozatomat. Később családommal Fortalezaba költöztünk és ott folytattam a hivatásomat.

Most annyi évvel később a mesterem egyenrangúként ismer el. Elmondta, hogy a munkámért, a folyamatos tanulásért (idén sikeresen leraktam a második diplomámat is) és a tanítványaim játékának és ismereteinek minőségéért kaptam a fokozatot.


Mestre Zebrinha és Professor Pipoca

- Ön Brazíliában él, van valami újdonság a capoeira őshazájában?

- A capoeira mindig fejlődik, szinte napról napra születnek új technikák, kombinációk vagy dalok, ritmusok. Tanítványaimtól elvárom, hogy aktualizálják tudásukat, mindig napra készek legyenek a körben.

Mi főleg regionalt játszunk, annak is a nagyon technikás, gyors és objektív változatát, ehhez folyamatos edzésben kell lenni, minden nap újabb erőfeszítést kíván, hogy még jobbak legyünk.

Brazíliában még mindig tart a benguela-láz. Ez egy Mestre Bimba kreálta játék, amelynek mostani formája valósággal lenyűgözte a capoeirás társadalmat. Nem mindenki tud benguelát játszani, mert roppant alapos technikai tudás kell hozzá, másképp nem megy.

- Mi a véleménye a magyar légiósokról?

- Negyedszerre járok itt, azóta folyamatos a fejlődés. Aki az én tanítványom szeretne lenni, annak tanulnia kell - éjjel és nappal. A magyarországi edzők Graduada Lu és Professor Pipoca nagyon jó munkát végeznek és a tanítványokon is látom, hogy mennyire szeretik azt a capoeirát, amit mi otthon Brazíliában játszunk - mert nem lehet különbség a kinti és a magyar légiósok közt.


Graduada Lu felhúzza a berimbao-t

A Legiao tanárai nagyon sokat utaznak, hiszen Európa szerte egyre többen érdeklődnek az igazán technikás játék iránt. A tanárok Cseh-, Lengyel- és Fehéroroszország után most Budapesten találkoznak, majd Németországba megyünk együtt. Utána ők Finnországba mennek, míg én Afrikába.

Ez nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hiszen a capoeira születésének egyik legfontosabb állomáshelye, Angola volt és most az ottani fiatalok felkértek, hogy indítsam útjára a Legiao-t náluk is, úgyhogy két hét múlva megizzasztom őket.

De most hétvégén a magyarokon a sor. Rengeteg brazil vendégtanár jön el Budapestre, mert nagyon kíváncsiak az itteni munkára, a légiósok vendégszeretetének és energiájának jó híre van.

Bocsánat, de annyit kell dolgoznom, hogy nincs időm blogot írni, de nemsokára lesz bőven miről:) November 7-8-9, batizado, Lu szerényen 26 meghívott vendéggel emeli az övcsere fényét. November 15.-én pedig IV. Open BJJ Hungary, eddig 150-nél jár a jelentkezőszám. Szóval most dologidő van, de azért persze folytatom a sztorit.

Szóval, csúnyán kiröhögtem szerencsétlent, ami nem túl kedves, de ezenkívül csak a kétségbeesett menekülés maradt, a busz meg elindult. Tudni kell, hogy a brazil férfiak megszállott homofóbok. Pedig rengeteg meleg van arrafelé, sőt szerintem minden 3. falkatárs kb. A kinti keményfiúk/halálosztagok/skinek kedvenc célpontjai a különféle buzeráns csapatok, gyakran verik meg/mészárolják le őket inkább szórakozásból, mint elvi alapon. Szerencsére traveszti gyorsan leszállt, de addig is buszablakból ismerkedtem Brazíliával. Rio de Janeiro hatalmas város, Pöszpör szerint a legszebb a világon, mondjuk az ő 180 fokos óceán/strand panorámás lakásában valóban káprázatos csak kinézni az ablakon is. A külvárosok teljesen semmitmondóak a gyönyörű hegyek közt, amelyek egy kicsit már a nagyon nagyon távoli dzsungelt idézik. Közben többszáz focipálya mellett megy el a történet, ahol sorban várakoznak a csapatok és meccs után átadják a stoplist a következő csatársornak. Mivel tökegyedül maradtam a buszon a sorban és az éjszaka is leszállt, simán aludtam vagy 8 órát. Ráadásul az éjszakai megállónál sem keltem fel. Ez a busztársaság, perek elkerülése miatt nevezzük csak sárgának, nem volt túl kíméletes, mintha egy régi Ikarusszal vágtunk volna neki a Budapest-Moszkva távnak, túl lehet élni, de nem jó. Ami nagyon húzósan néz ki minden br buszon, azok a kerékfelfújó automatikák vagy mik, teljesen sci-fi lett tőlük a batár. Szóval, amikor felébredtem már a sivatagban voltunk (addig nem is tudtam, hogy van az is arrafelé, de így is jelentős kultúrsokkban voltam, az se lepett volna meg, ha ufókat látok). Az út innentől kezdve váltakozva gyönyörű és vadregényes tájakon halad. Az imázst mondjuk kicsit rontja, hogy gyakorlatilag végig az út két oldalán gumis-szerelő-kocsma sorok végtelen kombója látható, de ez van. Közben útitársaim egy nagyobb csoportjáról kiderült, hogy ők a recifei kommunista párt trockijista frakciója:) és egy rioi gyűlésről jöttek. Na, akkor nesztek, kezdjük az ideológiát, másról egyébként se nagyon tudtunk beszélni, kivéve, hogy néha kölcsönadták a minden útra kötelező "Sexy" című újság kollekciójukat, amelyben részletes anatonómiai útmutatás található a brazil nőkről egy igen olcsó csoportjáról. Az egyik ifjúkomcsi beszélt angolul és én szépen elmondtam neki, hogy mi történne ha győznének (ez fél Brazília álma, pedig nem kívánok nekik egy kádárjánost sem). Aztán kitértünk Trockijra is, hangsúlyozva az ukrajnai éhezés, anarchista matrózok leverése és a német titkosszolgálat ügynöke kérdéskört, amelyről ők keveset hallottak, de szerintem megértették. Az idő rendkívül jól telt és találkoztam első rablómmal is. Mivel a Kender factory féle nadrágomban utaztam, ezért volt rajta egy jó tenyérni marihuána jel, amiből még sok mókás féreértésem származott. Szóval leszállunk egy rendes oázisban, rögtön nekiláttunk sörözni útitársaimmal és némi gitárkíséret mellett táncra is perdültünk, hogy valahogy visszatérjen az élet elült lábainkba. Közben odajött hozzám egy csöviforma, és nemzetközileg azonnal érthető szimbólumrendszerben előadta, hogy mivel foglalkozik, illetve hogy menjek vele most, mert üssük is nyélbe a dolgot. Mivel ing felett egy rövid pulóver is volt rajta, nem volt nagy kunszt rájönnöm, hogy nem óriási bugákat, hanem valami mordályt tart magánál, úgyhogy tréfásan félreértve szándékait hívtam a rendőr felé, hogy majd ő biztos segít tolmácsolni, mire rémülten elszaladt. Minden Észak-Kelet Brazíliába utazó figyelmét felhívom, hogy akin szabad ég alatt egy réteg ruhánál több található, az biztosan fegyvert visel vagy elmebeteg és nem érzi a meleget.

Szóval folytattuk útunkat, amely határozottan elkerüli a tengerpartot és inkább a sertao, azaz szabadfordításban a préri arcát mutatja. Ez a félsivatagos terület egyébként iszonyú, olyan mintha 20-30 Alföldet egymás mellé csatolnának, csak nincs Tisza, így víz sem. A népek szörnyű nyomorban élnek, néha Etiópiára hajaz, csak az éhező-szomjazó sertanejo gyerekek közt nagyon sok a nem is szőke, inkább kese hajú, így néha egész jól el tudtam képzelni, hogy milyen lesz a magyar tanyavilág az atomháború után. Persze, mint azt említettem rengeteg gyönyörű helyen is átutaztunk, Brazíliában az ellentétek tényleg pillanatonként változnak. Rio környékén például mindenhol nagybirtokok vannak, amelyek sokszáz kilométeren keresztül követik egymást, mint sok Jockey farm, csak MINDEGYIKEN nagy cirill betűs felirat hirdeti az újbrazil orosz tulajdonosok nevét.

Hajnalban érkeztünk Recifébe és rögtön beleszerettem későbbi támaszpontomba és imádott városomba. Esett az eső, fújt a szél, de csodálatosnak láttam már akkor is. Recifében ilyenkor olyan lélegezni, mintha egy szutykos mosogatóronggyal pofáncsapnák az embert és csak azon keresztül tudna levegőt venni. De nem büdös, hanem valami hihetetlen illatkavalkád van ott, a trópusi növények, fűszerek, a nők parfümjei és még számtalan dolog kering ott a levegőben. Kiszálltam a szocreál buszvégállomáson és nekiláttam taxit keresni. Nem nagy kunszt, van néhány ezer darab várakozóban, beültem és indulás a Boa Viagem negyedbe, a Conselheiro Aguilar sugárúton található Meia Lua Inteira csoport akadémiájára. A fillérbaszó jól lehúzott, vagy 45 reált fizettem, hosszú az út, de azért ez mégiscsak nagyon sok volt, kár, hogy fogalmam sem volt mennyit is ér a pénz, meg reggel 4:30 volt és hullafáradtnak éreztem magam, több mint 4 napja megállás nélkül utaztam Budapest-London-Sao Paulo-Rio-Recife útvonalon és csak egy ágyra vártam. A környék csodaszép volt és az akadémiát is rögtön megtaláltam, becsöngettem, de semmi válasz, pedig próbálkoztam rendesen:) Leültem az út szélére a hátizsákomra és elkezdtem gondolkodni, hogy mit is csináljak. Közben kisütött a nap és rájöttem, hogy valszeg a világ egyik legfullosabb helyén vagyok. Luxusszálloda felhőkarolók között voltam, de valahonnan nagyon közelről sodorta felém az óceán illatát a szél. Ebben a pillanatban a mellettem álló piroslámpánál lefékezett egy busz. Hihetetlen sikongatás támadt, ugyanis munkásnőket szállított, akik rögtön lepattantak a buszról és jöttek csókért a gringohoz, pedig borostás voltam, igaz legalább megfürödtem az éjszakai megállóhelyen. Rögtön jó kedvem lett és a sikongatásra (a csengőre nem) előbújt egy fáradt arc abadában (ez a capoeirások formaruhája) kimászott az akadémiáról és intett, hogy húzzam be a belem.

Csumpi részegen érkeztem meg Rio de Janeiroba 2000. július 1.-én, nagy barátságba keveredtem a repülőgép légikisasszonyaival, akik bőséges sör és whiskey-kóla adagokkal jófejkedtek és vagy 3x ettem minden kajáláskor. Minden korábban már Brazíliában járt ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy a nemzetközi reptérről a belvárosba vívő úton majd szörnyű nyomornegyedeket látok majd, de ne aggódjak nem ez brazijú igazi arca. Valóban lepusztult a környék, de pár nap múlva már a Hiltonnak tűntek az akkor látott összetákolt 3-4 "emeletes" viskók. Mindenki azt mondta, hogy eszembe se jusson busszal Recifebe menni, tehát természetesen nekiálltam buszpályaudvart keresni. A Rodovaria, azaz a buszállomás környékén persze egy reptéri busz se áll meg, csak a közelében és úgy gondoltam, hogy akkor körülnézek egy kicsit Rioban. Miközben a reptéri busz döngetett befelé a centrumba, szívemnek felettébb kedves dokknegyed mellett mentünk el, nagyon Rejtő Jenős volt, volt valami romantikája, eszembe se jutott, hogy hat évvel később onnan fogom nézni a rendőrség gépágyús favella-bosszú hadjáratát, ráadásul jó sokáig, mert nincs az a buszsofőr, aki megállna felvenni a hülye gringot.

Leszálltam az első szimpatikus helyen és elkezdtem sétálni, meg kérdezgetni, hogy merre van a pályaudvar. Akkor vontam le a legfontosabb következtetést, Braziliában senki sem beszél semmilyen nyelven, de mégis mindent elmagyaráznak. Önkéntes segítőim határozott tanácsa ellenére, gondoltam átvágok egy negyedet. Minden mellettem ezerrel elhúzó buszon fent volt egy hirdetés egyértedlmű grafikával, bár a szöveget, akkor még nem értettem meg: "Utazzon a rioi közl. váll. járatain, statisztikailag sokkal kevesebb az esélye egy rablótámadásnak, mint a magánbuszokon."

Igazi csumpi környéken gyalogoltam órákig, de talán hülyének néztek vagy nem tudom, de a kutyát sem érdekelte, hogy mit keresek arra, sőt a periodikusan fogyasztott sörök miatt, rengeteg új ismerősre tettem szert, a helyi kocsmárosok közt. Júliusban határozott tél van Rioban, nappal 20-30, délután azonban 16 foktól lefele megy a hőmérséklet, de napközben folyamatos folyadékpótlásra van szükség, mert a napnak télen is van ereje. Kiértem a buszállomásra, amiről gyönyörű brazil film is született, a "Központi Pályaudvar" címmel vetítették itthon. Megvettem a legolcsóbb jegyet, a pénztáros közben 3x elmagyarázta, hogy ez így veszélyes, meg az út több, mint két napig fog tartani stb. Senki sem hitte el, hogy nem tudom megfizetni a luxusbuszt, pedig így volt. A buszra felszállás közben annyira átnéztek, mint itthon hiteligényléskor, frászt kaptak az útlevelemtől stb. Amikor becibáltam a hátizsákomat a szörnyűranda sárga útfalóba, rémülten láttam, hogy ki mellé sodort a sors. Egy kb. 2 méter 10 centis feka, nagyon kigyúrt transzvesztita ült a szomszédban, hosszú ondolált szőke hajjal, borostásan és Pamela Andersonnál nagyobb mellekkel ellátva. Majd elájultam, pedig ez volt még csak a kezdett:)

Hááááát szörnyű dolgok történtek Nyíregyházán hétvégén. Ha lecsillapodna az emberek és lesz egy perc időm, akkor természetesen írok róla. Egyelőre viszont 1részről baromira sajnálom, hogy az mma megint lépett egy nagyot vissza Magyarországon. Másrészről egy irgalmatlan jó küzdelem résztvevőivel nagyon ki lett tolva. Most érzelmek, sérelmek forognak, meg kell várni, amíg lehűlnek a fejek. Azt azért itt is leírom, hogy Levente győzött, de ez sem most, sem később nem fog kiderülni. Hogy a fenébe lehetne mostmár olyan meccset szervezni, ahova nem háborúra induló brigádok mennek, hanem szórakozni vágyó emberek? Még nem tudom a választ, de nemsokára kiírom magamból, ami történt és akkor talán 1értelmű lesz, hogyan mehetnénk tovább, úgy hogy az jó legyen. Mi Max-szal mindent csak jól és tisztességesen vagyunk hajlandóak csinálni és ezen semmi sem változtathat. Nagyon mély gödörbe került a vale tudo. Kevesen tudják, hogy az ilyen faszságok mekkora kárt okoznak, sajnos mi tudunk ilyen példát hozni rengeteget Brazíliából, de erről úgyis írok még. 

Hát persze, hogy a capoeira miatt:)

Szóval 1997-ben abbahagytam a kempot, főleg lelki okaim voltak, kitűnő mesterem volt, tökjó barátaim az edzésen stb. Azonban az akkori kempo (azóta sokat változott) szellemisége és itthon alkalmazott filozófiája úgy éreztem, hogy rossz irányba viszi el a személyiségem. pl. amikor beléptem egy szórakozóhelyre, rögtön felmértem az erőviszonyokat, pedig inkább a csajok érdekeltek. Mindegy, elment a kedvem a bunyótól, pedig hét éves koromtól folyamatosan edzettem.

Valamikor 97 és 99 között éppen a Reggeli című műsorba vágtunk egy állatkerti anyagot Tonival, amikor össze kellett dobnunk egy anyagot Mike Oldfield talán kínai koncertjéről is. Az interjúban Oldfield elmondta, hogy capoeirázik és ez nyugatja meg, ezzel oldja a stresszt és szerez energiát. Akkor arról beszélgettünk Tonival, hogy vat da fak capoeira, és pár héttel később láttam az "Only the Strong", magyar nevén "Csak az erős győzhet" című hollywoodi remeket Marc Dacascossal a főszerepben. Ma már én is röhögök a filmen, de az igazság az, hogy a capoeira ezzel a filmmel indult világhódító útjára. A filmnek persze túl sok köze nincs a capoeirához, de valamit így is sikerült átadnia, mert a fél világ capoeirát akart tanulni. És akkor jelent meg életemben ismét Cabaca.

Cabaca-t Hrabovszky Ákos néven ismeri a világ, de capoeirás neve a "TÖK" is sokat elárul róla:)))))))

Szóval ő unokaöcsém osztálytársa volt az általánosban, majd Nigéria-India-Spanyolország érintésével jött vissza, hogy letegye a közgáz diplomát. Közben 3 évig brazil capoeira oktatókkal (Nacao capoeira) élt együtt spanyoloknál és éjjel-nappal edzett. Három év alatt annyit haladt előre a capoeirában, ami mai eszemmel és rutinommal is tiszteletet ébreszt. Szóval ő 99 szeptemberében feladott egy hirdetést a Pesti Estben, hogy capoeira edzés indul, lehet jelentkezni. Mondta, hogy menjünk le edzeni, de én nem vettem komolyan, sőt......

Aztán mondtam Toninak, hogy van capoeira, meg ismerem is a srácot, úgyhogy Maki barátommal, így hármasban nekivágtunk a capoeirának. Ha akkor monduk inkább sörözni mentünk volna, teljesen más életem lenne. Az a pillanat mindent megváltoztatott, de erről úgyis írok még, illetve erről írok most is. Bár ezt a capoeirás olvasóim pontosan tudják: megszólal a berimbao, megérinti a lelkedet és nincs menekvés, örökre a capoeira rabja maradsz:)

Az első capoeira csoporthoz novemberben csatlakoztam (Cabaca Budapest Capoeira fantázianéven indított), tehát két hónappal az indulás után. Cabacaról tudni kell, hogy nagyon erős személyiség, mindig vidám, vibrál az energiától, mindig csínytevésre kész és ezt nemcsak mutatja, de átadni is képes. Nekem a mai napig ő maga a capoeira, annyira csibész(persze a legjobb értelemben), hogy fáj. A kezdő csoport nagyon érdekes emberekből állt, akik közül tudomásom szerint ma már csak egy embör játékos: Cabeca de Tabua, Matador abbahagyta, Kata a város egyetlen olyan zeneboltját viszi, ahol rendes hangszereket lehet venni afro érdeklődésűeknek, Rob szintén abbahagyta, de velük tudom mi van, a többiek végleg eltávolodtak a capoeirától. Heten voltak, amikor elindult a csoport, de megjelenésünkkel gyorsan változott a helyzet. Villámgyorsan telepakoltuk az országot azzal, hogy mi is a capoeira, nyomtuk tv-ben, rádióban, újságokban, mondjuk nem nagy kunszt, ez volt a munkánk. Novembertől tavaszig annyian lettünk, 40-60 gyakorló!!!!!!, hogy voltaképpen ki is nőttük a Molnár utcai termet, amit egyébként ingyen használhattunk. Az első capoeirások közül elfeledkeztem Mátéról, aki néha még ma is beáll és Süni barátomról, Isten nyugosztalja a legnemesebb lelkű biciklifutárt és festőt, nagyon gyakran gondolok rá, szörnyű sors jutott neki, pedig mást érdemelt volna.

Szóval kezdtünk irgalmatlan sokan lenni és ez sok előnnyel és persze hátránnyal is járt. Cabaca tökéletesen tisztában volt vele, hogy milyen szinten áll capoeirából és hogy az messze nem elég a rendes tanításhoz. Tehát kedves capoeirás, ha tanárod a kezdő formádat arra bíztatja, hogy taníts nyugodtan, tudd meg, hogy beléptél a capoeira kóklerek széles nemzetközi táborába. Nem tudott eléggé zenélni és nem volt információnk, úgy el voltunk zárva, hogy csak na.

Ma (2008 vége felé) több, mint 10 capoeira csoport létezik itthon és több, mint 20 brazil és kb 40 magyar oktató, így elég furcsának fog tünni, amiről most írok.

Cabaca tudta (és akkor még csak ő, illetve aki megkérdezte tőle), hogyan működik a capoeira világ. Tisztában volt a csoportok fontosságával és köztük dúló háborúkkal, de ő úgy akarta csinálni, ahogy kell. Bubuval és Vityával és még sok baráttal bővült a kör, amikor Cabacaval elkezdtünk mestert és csoportot keresni. Itt voltunk hatvanan (ez ma már csak álom sok brazil tanár számára, hogy ennyi tanítványa legyen) és senki sem akart még csak szóba állni sem velünk. Írtunk minden csoprtnak, akiket csak megtaláltunk a neten/ismerősökön keresztül. Senki sem akart idejönni, még csak egy, azaz 1 edzést tartani sem! Ma ezek a csoportok majd mind itt vannak. Pl. Mestre Umoi felesége magyar, amikor itthon volt jött közénk edzeni, majd amikor férje errejárt, tartott nekünk egy edzést.

Majd elfelejtettem Cabaca regionalt nyomott (és ma is), annak is pure formáját, nem ezt a contemporanea szart. Emiatt is regional irányba nyomultunk. Angola csoport szóba se jött, nincs is itthon a mai napig. Persze sokan tanítanak angolat itthon, de ennek köze sincs a valódi angolához. Olyan, mintha egy kézilabda edző labda-labda alapon elkezdene kosárlabdát oktatni, kis foci beütéssel.

Szóval M. Umoi se érdeklődött Magyarország iránt, de nemcsak ő, hosszú a sor. Akkor derült ki, hogy Bécsben már aktív capoeira élet van és a meghatározó csoport a MEIA LUA INTEIRA, csupa nagybetűvel írom, mert sokat köszönhetek/köszönhetünk nekik. Így kimentünk tavaszi (március 2000) batizadojukra Bécsbe, ahol először láthattunk sok brazil együtt játszani tanítani és bizony, ott láttuk, hogy a pár éves munka milyen gyönyörű eredményt hozhat. Az egyik tanítványuk akkor jött vissza Reciféből és rengeteget mesélt nekem arról, hogy milyen királyság a kinti akadémia, hogy milyen jó ott edzeni és egyáltalán. Rengeteg dolgot tanultunk és számomra ott derült ki, hogy bizony mekkora hülyék is vannak a capoeira káprázatos világában. Cabeca de Tabua a maculele edzésen közölte, hogy ezt nem csinálja, mert:

a. nem capoeira,

b. buzis,

Vissza a témához: szóval én ott elhatároztam, hogy kimegyünk Brazíliába (nemcsak én) és majd ott gyorsan megtanulok capoeirázni, meg hozunk tanárt.

Cabaca álma az volt, hogy meghonosítsa itthon a capoeirát és ő olyan boldog ember, aki teljesítette az álmát. Az én álmom már (az övét folytatva) az volt, hogy Magyarországon mindenki tanulhasson capoeirát, függetlenül lakhelyétől. Ez is megvalósult, köszönöm capoeirás olvasóm, hogy része vagy megvalósult álmomnak, történjen bármi, én megtettem, amit csak lehet.

Szóval kb. hatan kezdtük el szervezni brazil utunkat, de aztán lemorzsolódtak az emberek és a repjegyet már csak egyedül vettem meg. Egy srácnak két héttel később sikerült követnie, ő Zorro (Simon Zoli, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, de erről majd később) Itt szeretném megköszönni Kotroczó Róbertnek, hogy elengedett egy hónapra, sőt bátorított az útra. Szerintem kevés ilyen főnök van és hálával tartozom ezért, noha végül ez is közrejátszott abban, hogy később otthagytam az rtl-t.

Belövettem a kötelező oltásokat és 2000. június elsején elindultam Brazíliába, nagyon kevés pénzzel, egy darab gyűrött cetlin egy akadémia címével, ami az ország másik felén volt a megérkezésemhez képest, és még csak az sem volt biztos, hogy tudják, hogy jövök. De nem érdekelt semmi, feltett szándékom volt az ország megismerése, meghódítása és megtalálni a capoeira tanárt, aki majd eljön hozzánk.

folyt. köv.

Szóval, hogy ismt felvegyük a fonalat, egyre többen bunyóztak még a mai fogalmaink szerint is professzionális keretek közt. A bunyó más országokban sokkal fontosabb, mint nálunk. Ki is a legjobb? Kinek zászlója lobog fent? Bizony a brazilok érzik nagyon ennek a kérdésnek a fontosságát. Mire Maeda Brazíliába érkezett, már csak aratnia kellett. Megvoltak a helyi/tartományi bajnokok, akiket imádott a tömeg. Virágzott a vale tudo vagy másik nevén Luta Livre. Főleg capoeira és a boksz gyakorlók csaptak össze, legalábbis forrásaim ezeket a stílusokat szokták emlegetni.

Maeda hírnnevét a kihívásos bunyóknak köszönhette, hiszen a stöpszli japán szépen legyakott mindenkit, judo tudását használva. Egyértelmű, hogy a Graciek is átvették ezt a jó szokást. És ezzel elkezdődött a kihívások nagy korszaka a brazil harcművészetek történelmében: Carlos legyőzött egy Giomori nevű japánt. Tudni illik, hogy id. Carlos Gracie fejlesztette ki a Gracie jitsut és öccseit küldte a különböző akadémiák ellen, hogy tanuljanak. Bunyó és politika: Helio Gracie-t, mint a klán ajnokát, tudomásunk szerint 2x kalapálták el egész életében, Kimura és Santana voltak a tettesek. Helio először egy Antonio Portugal nevű bokszolót kapott el, majd rengeteg meccset vívott. A politika ott lépett be a küzdőtérre, amikor elkalapálta az első judost, egy bizonyos Namiki-t (Ezen a meccsen viselt Helio először gi-t!). Majd jött Myake és Kato. Kimura-t, a Helio-t legyőző japán judokát a mai napig a legnagyobb tisztelet övezi, ezért is hívjuk a bjj egyik karkulcsát (amivel elkapta Helio-t) Kimurának. A Kimura elleni meccs a kihívások korszakának legfontosabb darabja, míg mi itt a padlássöpréssel foglalkoztunk és gyakran álltak meg a fekete Pobedák az Andrássy út 60 előtt. Szóval Kimura meccspénzét a brazil japánok dobták össze, nehogy már a skót-brazilok verekedjenek jobban:)

https://www.youtube.com/watch?v=DH1eNsMNW24

És ne felejtsük el, míg a XX. század első felében a japánok mentek Brazíliába, a kocka gyorsan fordult, hiszen Rickson, Royce és Renzo már Japánban gyalázták a harcosokat és lettek sztárok. Na, nemzetközi szintérről vissza a nemzetihez. Nemcsak külföldi kihívókkal versengtek a Graciek, hanem belföldiekkel is. Helio egyik renegát tanítványa Waldemar Santana, korábban 20 alkalommal vívott küzdelmet a Gracie-klánért, de aztán fordult a kocka és egy 3 óra 45 perces meccsen legyőzte Heliot (kiütötte egész pontosan). Ez volt Helio utolsó vale tudo mérkőzése. A kőfaragó Valdemar pont jól járt, hiszen emiatt érkezett a ringbe Carlson Gracie és 17! évesen legyőzte Santana-t.

https://www.youtube.com/watch?v=XYOnrcLLIb0&feature=related

Összesen 6x meccseltek, ebből 4x a Gracie nyert, 2 döntetlen lett. Szóval kihívások és nagy párharcok alakították a bjj történelmét. Ahogy kipipálták a judokákat, jött az újabb kihívás, ezúttal ismét Brazílián belülről, a Luta Livre harcosok részéről. Amióta létezik az mma, örök kérdés, hogy akkor ütünk-rúgunk vagy birkózunk, ha mindkettő, akkor mi a helyes keverék. A Luta Livre (szabad harc) hívei, nagyon rákészültek a Graciekre és míg a klán a sportjitsu meghonosításával foglalkozott, az ütős-rúgos garc hívei ismét nagy kihívás elé állították a szent családot. Carlson azonban kiképezte brutál brigádját (pl. Bustamente, Wallid, Gurgel) és rendet tettek a placcon. Ide tartozik a Graciek vs Duarte csapat strandleszámolása is:

https://www.youtube.com/watch?v=KNliEjzdSu4 

Persze a bjj vs más elit sportok történetébe nem fértek bele az utca történései. A kihívásos meccseken, tehát bíró és ring segédlettel, a bjj legyőzte a capoeirát, de az utcát átengedte neki, hiszen se bíró, se ring. Mostanra a capoeira is rendesen elkurvult volna, ha Brazíliában is úgy mennének a dolgok, mint itt Európában, de szerencsére nem, hiszen egyre több és jobb capoeirás tér vissza az igazi gyökerekhez, azaz a bunyóhoz. Míg régen a bjj a gazdagok, a capoeira a szegények sportja volt, ma már mindenki csinál mindent, egyre több a gyakorló, stílus stb. Egyvalami nem változott és ez a brazilok kihívások iránti szerelme, mert szeretik a nagy és jó bunyókat.

Szóval, azt tudni kell, hogy a bjj fejlődésének motorja a folyamatos megmérettetés.

Brazíliában óriási hagyománya van a kihívásos meccseknek. Mióta Brazíliáról beszélni lehet, a "machismo", magyarul macsóság mindig előtérbe kerül, ennek megfelelően a férfiak mindig úgy érezték, hogy bizony meg kell mutatniuk, hogy mennyivel férfiasabbak, mint mások. Hogy ez a mai napig mennyire él a brazilokban, kitűnő példa rá, hogy egyik rezidens itthon tartózkodó capoeira tanár (NO Legiao) bármely vitás helyzetnél így kezdi a verbális problémamegoldást: "Én férfi vagyok", mondjuk ezt mindig olyankor alkalmazza, amikor vmi rendes xarba rakja magát, mert roppant akaratgyenge.

Szóval a macsóság örök kényszerítése a párbaj. Amióta a portugálok betették latin lelküket a jelenlegi Brazíliába, erős késztetésük van a dolgok párbaj útján történő elintézésére. Kezdjük az elegántos körökkel: szóval az Európából érkezett ficsúrok hozták magukkal a párbajozás szokását és bizony rendkívül gyakran érvényesítették akaratukat ilyen erőszakos módon. Az eszközök változatosak, de eredendően mindig fegyvert, tehát kardot vagy pisztolyt használtak problémáik megoldására. Miért is párbajoztak? Hát mindenért, de a fő indok persze a mulatt lányok szerelme, pénzügyek, egymás sértegtetése, részegség voltak, majdnem mint itthon. A különbség az, hogy a központi rendfentartók részleges vagy teljes hiánya miatt az ilyen erőszakos úton megoldott problémák száma sokkal nagyobb volt (és most is az), mint mondjuk itthon. Bubu barátom szerint egyébként a "gentlemen agreement" a párbaj betiltásával teljesen értelmét vesztette, mert a szóban kötött megállapodások megszegése csak párbaj útján volt megoldható. Ne feledjük, hogy abban az időben, amikor a rabszolgaság intézménye virágzó gazdaságot teremtett arrafelé, emiatt az emberi élet bizony egy fikarcnyit sem ért. Akit mélyebben érdekel a téma, javaslom, hogy nézze meg "A misszió" című filmet Robert de Niroval a főszerepben. Nemcsak gyönyörű, de roppant érdekes a brazil lelkület iránt érdeklődőknek.
 

Persze nemcsak az előkelő körök intézték vitás ügyeiket párbaj útján, hanem a munkások/iparosok/parasztok/matrózok és persze a rabszolgák is. Brazília harcművészeti örökségének sorsfordító jelensége a capoeira. A bjj gyakorlók nem szívesen gondolnak erre, de én capoeirás is vagyok, ezért legalább tudom, hogy miből lett a cserebogár:)

Brazíliában a mai napig rengeteg erőszakos cselekmény történik. Sajnos nemcsak a túlszervezett gengszterek összecsapásairól és az utcai rablásokról van szó. A halállal végződő cselekmények tetemes része családon belüli erőszak, illetve mezei kocsmai verekedés. Nem volt ez máshogy régen se. Na, elég a sírásból vissza a bunyóhoz.

Míg az Európából érkezett nemesek saját világukban intézték dolgaikat, a brazil utca az európaitól teljesen eltérő irányt vett. A világ minden tájáról érkezett népesség olyan gyorsan elkezdett keveredni, amelyre máshol szerintem addig nem volt példa. Teljesen meg tudom érteni, hogy így történt, hiszen én is gyorsan bekeveredtem. Hogyan kerültek Brazíliába a harcművészetek? Ott is voltak mindig:) Amikor az első európaiak megjelentek, az indiánok már lehetőségeikhez képest kiforrott technikai anyaggal várták őket. A portugálok kimagasló képességekkel rendelkeztek, hiszen a hódító/gyarmatosító életforma bizony komoly hm tudást igényelt, nem is szólva arról, hogy nemcsak a portugálok, hanem a franciák és a hollandok is kivették a részüket Brazília gyarmatosításából. Majd jöttek a kínaiak/japánok, persze ők már a XIX. század végén. A legfontosabb hatást azonban egyértelműen a behurcolt rabszolgák tették. A Brazíliába eladott rabszolga férfiak nagyrésze ugyanis hadifogolyból lett eladó, így szinte mind kiképzett, hadviseléshez és persze bunyóhoz szokott férfiak voltak. (Nagyon elnagyolva írom ezeket a sorokat, bocsánat a csúsztatásokért, de most nincs időm történelemkönyvet írni.) Afrikában a harc és hadművészetek ugyanolyan kidolgozott rendszert alkottak, mint európai társaik, a törzsi túlélés biztosítéka a királyságokra/császárságokra szabdalt kontinensen ugyanúgy a hadsereg volt. A különbség a tudás átadásának mikéntjében rejlett, de úgyis írok még eleget capoeiráról, majd ott kifejtem. Szóval jöttek a fekák, akik nagyon tudtak verekedni. Nem szabad elfeledkezni a francia matrózok savate tudásáról sem, vagy a hollandok közelharc ismereteiről, ami egyes vélemények szerint a judo közvetlen előzménye, bár ezt sokan vitatják. Az 1800-as évek végére többmillió japán érkezett Brazijuba és ők persze szintén hozták a tudást.

Ami a fontos és ezzel vissza is térek a fősodorhoz, hogy kialakult egyfajta korai vale tudo kezdemény. Olyan volt, mintha valami kínai kung-fu filmre gondolunk vagy Wing Chun élettörténetére. A falu közepére kiáll izmos emberünk és bekiáltja a szélbe, hogy márpedig ő mindenkivel megmérkőzik. Mire jön a helyi erő, kirakja a pénzt és mehet a fight. Ezt a szép szokást egészen az 1950-es évekig folytatták rendszeresen capoeirások és bokszolók és még ki tudja milyen stílusok követői. Olyan kultusza volt Brazíliaszerte az ilyen kiállós/kihívásos meccseknek, hogy még az újságok is rendszeresen foglalkoztak velük. Sajnos még nem tudom, hogyan lehet ide képet rakni, de addig is itt egy link, amelyen látható egy cikk, amelyben Mestre Bimba kihív minden bahiai bunyóst (meg is verte őket):

http://ejmas.com/jcs/capoeira/sjornal.jpg

Na, innen folytatom a sztorit

Legközelebb szeptember 20.-án, a nyíregyházi K3 rendezvényen bunyózik Combat Team fighter Varga Levi, Zatureczky Zsolt ellen. Ez is biztosan nagyon jó meccs lesz, ha így megy tovább, akkor lelkesedésből nagyon kinövi magát a K3, mert csupa jó fightot szerverznek és Silverjoe szívvel-lélekkel nyomatja az mma ügyét és még ráadásul gondolkozik is, ez pedig hiányzó tényező volt eddig a magyar palettán. Levi hihetetlenül felkészült, papírforma szerint hoznia kell a meccset és hozni is fogja. Közben bár ezt egyáltalán nem tudom megerősíteni, de formálódik egy esetleges Buffla-Tatár meccs is. Na ez is djönörű lenne, bárki rendezi, szerintem még a csilláron is lógni fognak a nézők. Szép lassan kialakul itthon az a profi háttércsapat, akik komolyan gondolják az mma dolgot. Alig telt el néhány év és nagyot léptünk előre, de nekem minden lassú, üvöltő a hazai késés, nagyon rá kell feküdni a melóra, ha világszínvonalú versenyzőket akarunk kinevelni. A szombati meccsek zajongása még le se csilapodott (képzavar), máris újabb meccsekre vágyunk, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Közben gőzerővel szervezzük a Bjj versenyt, hiszen ez az alapja annak, hogy a jó földharcosok kipróbálhassák magukat. A rengeteg versenyezni vágyó srác ennek az egész történetnek az alapja, hiszen értük teszünk mindent. Szombaton kiderült, hogy a rivalizálás a tatamin és a ketrecben is működik, de amíg helyén tudjuk tartani, addig eredményeket hoz. Ha most tudunk pörgetni a hazai mma világon és nem adunk időt a szerencsétleneknek, hogy keresztbe tegyenek, akkor a sok duma helyett rengeteg jó meccs lesz és ez az ami számít. Most Levin a sor, hogy bizonyítson, súlycsoportjának évek óta legjobbja, kell neki ez a meccs, hogy bunyózhasson, mielőtt exportáljuk, mert egy ilyen kvalitású fighternek, már rég nem itt van a helye. Majd néha hazajön autogramot osztani. Egészen megdöbbentő mennyiségű skac kezdi el a jitsut, nagyon vártuk már ezt a pillanatot és fel is készültünk a nagy rohamra, csak nagyobb teremre van szükségünk és ez óriási harc lesz, talán keményebb is, mint a ketrecben:). Miközben ezeket a sorokat írom, már meg is jött a kihívás a Cápa vs. Bárdosi visszavágóra. Most azonban Cápának a bjj open és az EB van az első helyen, utána meccselhet, de addig vissza kimonoba, mert szorít az idő!