Olinda meg a roda azért fontos minden (na jó, majdnem minden:) magyar capoeirásnak, mert 2000 július 15.-án évekre eldőlt, hogy mi is fog történni capoeira ügyben a Föld másik oldalán, azaz otthon.

Előző este megérkezett az édesapám küldte pénz, aminek úgy örültem, mint majom... Akkor Brazília kifejezetten drága volt 1 reál 149 forintot kóstált, két évre rá, már csak 60-at, de akkor piszok drága volt. Én meg mint hazánk jeles költője, pesze a pénzre gondolok, adtam neki. Megjött a pénz, elmentem az előző postban kifejtett Rua da Moeda-ra és piszkosul berúgtam. Mindenkivel versenyt ittam és nyerésben voltam, amikor kezdett elmenni a kép. Amire emlékszem az estéből, hogy láttam egy lányt szambázni a benzinkútnál, meg vmi tökismeretlen csávó taxiba rakott, majd ittunk tovább az akadémia mellett az utca szélén, berimbauztunk meg ilyenek. Másnap délután Tiago (közbrazilban cságónak ejtik, de nordestiül tiágú, így szépen kimondva) keltett, hogy menjünk Olindára. Az útikönyvben írták (valamelyik egykori kőkommunista rezidens tollából, annyira rossz, hogy fáj), hogy Olinda bizony szép hely, templommal, várral ilyenek. Szóval Olindának már a neve is azt jelenti, hogy Ó, de szép. A kisváros Recifetől, kb-15-20 km-re fekszik, persze végig beépítve az út. Gyönyörű tengerparton vezet a busz, tényleg rendben van. A tengerpartot ölelő domboldalon fekszik a történelmi rész, annyira szép, hogy kész. Körülötte mindenhol a világ talán legveszélyesebb nyomornegyedei, de ez most nem annyira fontos.  Olinda klasszikus föl és le játék, azaz fel a dombon lévő helyekre, majd le a parti pörgésbe, majd vissza. Aznap nagyon siettünk, hiszen a rodára érdemes időben odaérni, mert vagy szétkergetik vagy annyian vannak, hogy nem is lehet játszani.Odafelé, már a kombiban (mér nincsen otthon? Ki se rabolnák az embert ésmennyivel értelmesebb, mint a bkv) találkoztam az előző esti hazavivős arccal, aki Mauro volt, maga teljes valójában. MIvel előző este komoly szövetségesek lettünk, rögtön kitaláltuk, hogy mi is lesz a program roda után. A Praca de Ser, vagy Alto do Se (útikönyv szerint), mindenkinek ajánlható hely, valószínűleg a gyarmatosításkori portugál barokk legpompásabb megnyilvánulása. Amikor a felfedező portugálok ideértek, felkiálltottak, hogy de szép, mire 20 évre rá, odaköltözött az összes dúsgazdag gyarmatárus. Pénzt és a rabszolgák fáradtságát nem kímélve olyan palotákat építettek, hogy beszarás. Minden jó luzitán szokás szerint kicsempézve (nagy csillogó fkifordított ürdőszoba). maga a szer tér,ahogy érdemes nevezni, az egykori vár (onnan mindent közel és távol a tengeren szanaszét lehet lőni) felvonulási tere, ma már inkább korzó. A barokk házakat templom pia és rasztacucc árusok határolják, de talán nézzük meg, milyen egy átlagos olindai buli:

Ja, Olindán minden héten van karnevál, minek várjunk februárig, ez is most januárban volt.

Szóval a téren már ment a roda és én csodát láttam. Azt tudni kell, hogy a capoeira Brazíliavárosban és Recifében a legdurvább, de az utcai rodák rendes hagyományát, csak Recifében tartják valójában. Bahiában inkább a pénzszerzés motiválja az embereket, de Olinda meg Recife kicsit más. A capoeira egyik első említését nem véletlenül Olindán írták, egy francia tiszt, az 1700-as évek vége felé csúnyán kiakadt, némely ifjú rabszolgák bohó játszadozásán.  Persze tiltották nagyon a capoeirát, sőt legkésőbb tért talán magához Brazíiliában, de akkor nagyon. Mestre Birillo megjelenésével megtörtént a capoeira klasszikus váltása, elöregedő hagyományból űzhető szabadidősport. Villámgyorsan visszaállt az olindai roda is. Oda tényleg bárki beállhat, a legjobbtól a német turistáig. Legfeljebb megverik az embert. Amikor később egy helyi erővel mentem rodára, gondosan összepakolta a felszit: abada, berimbau, pandeiro, pisztoly. A recifei és olindai legények nagyon kemények és nem adják oda a kört senkinek. Karneválkor valósággal ízzik a kör, de például a még Senzálás Mestre Camisa-t is nagyon csúnyán megkergették az egész rioi brigáddal együtt, állítólag még az atabaque-t is beszakították. Szóval ott nagyon keményen játszanak, kedvenc jeleneteim egyike az volt, hogy az egyik dobozgyűjtő kölök, sörösdobozokból hajtogatott bakancsot magának és abban nyomta és nagyon tetszett magának. Viszont én olyat láttam, mint még soha.

Szóval Mauro és még egy srác úgy nyomta, amilyet még nem láttam. Nemcsak szépen játszottak, de nagyon csúnyán lenyomtak mindenkit, mindezt fetrengés és ökölpárbaj nélkül, csak capoeirázva. Egészen máshogy nyomták, mint a recifei stílus, megdöbbentő földelemeket mutattak be, gyönyörűeket ugrottak, de nagyon objektav volt a játékuk. Szóval nyomtam egyet, gringo is hadd ugráljon. Dobtam egy kisüveg egy axe-t, 1 reálért árulták a valami felfoghatatlan indokból tiltott szegfűszeg és fahéj bor? vagy pálinka? fene se tudja mit, de ablakból adva, hűtve vmi csodálatos. Visszamásztam a tetthelyre és addigra kicsit változott a roda képe. Egyre komolyabb lett a bunyó és nagyon jó volt a zene. Egyszercsak vhogy lánynok kerültek be játszani, pedig a bunkó capoeiristák mindig rögtön kiveszik a csajokat. Ott láttam meg az előző este a benzinkútnál szambázó lányt, aki éppen egy nála legalább harminc kilóval nehezebb Vale Tudo felíratú pólóban játszó lányt alázott. Na, ő ugye gyermekeim anyja, aki mint kiderült Mauro cimborája és a kegyetlenül-kibaszott jól játszó másik capoeirás tanítványa, aki Professor Kel névre hallgat. Azon az estén megismerkedtem még Lu barátnőjével Terezával is, azaz a mesterem akkori helyi teljes akciócsoportjával, akik minden rodában nagyon jól játszottak és megérdemelten voltak szerintem akkor a város legjobbjai.

Most megyek fellépni a "Cesaeri horgászhoz" címzett vendéglőbe Kel-lel, utána lefogadom, hogy leesik egy helyi feketekagylós pasta, az nagyon komálósom.