Csumpi részegen érkeztem meg Rio de Janeiroba 2000. július 1.-én, nagy barátságba keveredtem a repülőgép légikisasszonyaival, akik bőséges sör és whiskey-kóla adagokkal jófejkedtek és vagy 3x ettem minden kajáláskor. Minden korábban már Brazíliában járt ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy a nemzetközi reptérről a belvárosba vívő úton majd szörnyű nyomornegyedeket látok majd, de ne aggódjak nem ez brazijú igazi arca. Valóban lepusztult a környék, de pár nap múlva már a Hiltonnak tűntek az akkor látott összetákolt 3-4 "emeletes" viskók. Mindenki azt mondta, hogy eszembe se jusson busszal Recifebe menni, tehát természetesen nekiálltam buszpályaudvart keresni. A Rodovaria, azaz a buszállomás környékén persze egy reptéri busz se áll meg, csak a közelében és úgy gondoltam, hogy akkor körülnézek egy kicsit Rioban. Miközben a reptéri busz döngetett befelé a centrumba, szívemnek felettébb kedves dokknegyed mellett mentünk el, nagyon Rejtő Jenős volt, volt valami romantikája, eszembe se jutott, hogy hat évvel később onnan fogom nézni a rendőrség gépágyús favella-bosszú hadjáratát, ráadásul jó sokáig, mert nincs az a buszsofőr, aki megállna felvenni a hülye gringot.

Leszálltam az első szimpatikus helyen és elkezdtem sétálni, meg kérdezgetni, hogy merre van a pályaudvar. Akkor vontam le a legfontosabb következtetést, Braziliában senki sem beszél semmilyen nyelven, de mégis mindent elmagyaráznak. Önkéntes segítőim határozott tanácsa ellenére, gondoltam átvágok egy negyedet. Minden mellettem ezerrel elhúzó buszon fent volt egy hirdetés egyértedlmű grafikával, bár a szöveget, akkor még nem értettem meg: "Utazzon a rioi közl. váll. járatain, statisztikailag sokkal kevesebb az esélye egy rablótámadásnak, mint a magánbuszokon."

Igazi csumpi környéken gyalogoltam órákig, de talán hülyének néztek vagy nem tudom, de a kutyát sem érdekelte, hogy mit keresek arra, sőt a periodikusan fogyasztott sörök miatt, rengeteg új ismerősre tettem szert, a helyi kocsmárosok közt. Júliusban határozott tél van Rioban, nappal 20-30, délután azonban 16 foktól lefele megy a hőmérséklet, de napközben folyamatos folyadékpótlásra van szükség, mert a napnak télen is van ereje. Kiértem a buszállomásra, amiről gyönyörű brazil film is született, a "Központi Pályaudvar" címmel vetítették itthon. Megvettem a legolcsóbb jegyet, a pénztáros közben 3x elmagyarázta, hogy ez így veszélyes, meg az út több, mint két napig fog tartani stb. Senki sem hitte el, hogy nem tudom megfizetni a luxusbuszt, pedig így volt. A buszra felszállás közben annyira átnéztek, mint itthon hiteligényléskor, frászt kaptak az útlevelemtől stb. Amikor becibáltam a hátizsákomat a szörnyűranda sárga útfalóba, rémülten láttam, hogy ki mellé sodort a sors. Egy kb. 2 méter 10 centis feka, nagyon kigyúrt transzvesztita ült a szomszédban, hosszú ondolált szőke hajjal, borostásan és Pamela Andersonnál nagyobb mellekkel ellátva. Majd elájultam, pedig ez volt még csak a kezdett:)