Kimura vs. Valdemar Santana az 1950-es években

 

"Az ellenfelem Adema "Valdemar" Santana egy 25 éves fekete bőrű férfi volt, ökölvívásban nehéz súlyú bajnok, 4. danja volt judoban és capoeira bajnok is volt (sic!). 183 cm magas volt és imponáló fizikai erőnléttel rendelkezett, súlya közel 100 kg volt. A meccset Bahiában rendezték, amely egy kikötőváros, ahol a rabszolgákat partra tették. A rabszolgáknak tilos volt fegyvert hordaniuk, tudomásom szerint több harcművészetet is kifejlesztettek. A Vale Tudo egyike ezeknek. Sao Paulo délirészén a pro wrestling volt népszerű. De minél északabbra érünk a Vale Tudo annál népszerűbb. Helio Gracie, akivel korábban küzdöttem, szintén a Vale Tudo bajnoka volt. De Adema Santana kihívta őt és tavaly (1957) két óra 10 perc küzdelem után, hasba rúgta Heliot, aki nem tudott felkelni és ekkor Aldema kiütötte őt. Így Adema lett az új bajnok. Vale Tudoban nincs szabálytalankodás, az első vétség azonnali diszkvalifikációval jár. Cipőt viselni tilos. Amikor a harcosok ütéstávolságba kerülnek, tilos ököllel ütni, csak nyitott kézzel lehet. Minden testrész támadható, kivéve az ágyék. Minden dobás és feszítés engedélyezett. A győzni KO-val, vagy az ellenfél feladásával lehet. Mivel a küzdelem puszta kézzel folyik 2-3 találat a szemre a meccs végét jelenti. Elmondták, hogy könyökütésnél gyakran előfordul, hogy a szemgolyó félig kiugrik a helyéről és ilyenkor kórházba kerül a harcos. Ezért mindig két mentő vár az aréna bejáratánál.

 

"Nincs más választásom harcolni fogok"-mondtam. A promoter vigyorgott, elővett egy formanyomtatványt és kérte, hogy írjam alá. Yano lefordította a tartalmát, ez állt benne: Ha meghalok a mérkőzés során, ami megtörténhet, senki sem felelős a halálomért. Biccentettem és aláírtam. Ahogy mentem a ring felé, valaki felemelte a kezét és kiáltott. Helio Gracie volt az, akit már évek óta nem láttam. A rádió közvetítői székben ült, ő kommentálta a mérkőzést. A gong megszólalt és körözni kezdtünk a ringben. Kicsit előrehajolva felemeltem a kezeimet és felkészültem a rúgásaira. Adema ugyanígy tett, állát az alkarjai mögé rejtette, mintha boxmeccsen lenne és elindította rúgásait az arcom felé.

 

Karjaimmal blokkoltam rúgásait és viszonoztam jobb lábbal. Adema jobb és bal lábas köríves rúgásokkal támadott. Visszaléptem és védtem ezeket, de hirtelen villámgyors találatot kaptam az arcomra. Egy nyitott kezes ütés volt. Elnéztem a kezét, túl sok figyelmet fordítottam a lábára. A találattól homályba borult minden és jöttek a kétoldali köríves rúgások. Ahogy védtem egy jobbos rúgást bal kézzel, nagyon erős fájdalmat éreztem a kisujjam hegyétől egészen a kézhátamig. Kifordult az ujjam. Tovább rúgtuk egymást, a közönség egyre izgatottabb lett. Még ebben a helyzetben is tisztán tudtam gondolkozni. Mialatt arra gondoltam - Adema jobban rúg és nyitott kezes ütései is jobbak. Ha nyerni akarok le kell vinnem a földre - egy újabb vollámgyors rúgás indult a gyomrom felé. "Kardkézzel" letoltam a rúgást és közelebb ugrottam, majd a kellő pillanatban gyomron fejeltem. Ez biztosan komolyan érintette, fogta a hasát és öklendezve hátrébb lépett. Közelebb akartam kerülni, megdobni, fölékerülni és a Newaza-t használni. Ha sikerül, akkor könyökkel üthetem és fejelhetek is. Adema magához tért és ismét fejrúgást indított. Védtem és klincsbe ugrottam. Szoros volta klincs, nehogy használni tudja a térdét vagy a könyökét. A kötél mentén harcoltunk, amikor iszonyú találatot kaptam a fejemre. Csengett a fülem és egy pillanatra elvesztettem az öntudatomat. Halántékon fejelt. Azt hittem, hogy minden fejelés szemből jön, nem is hallottam oldalsó fejelésről. "Nem veszíthetek itt, akkor is nyernem kell, ha belehalok" - gondoltam. Az akaraterőm vezérelt és megpróbáltam visszatámadni. A bíró ekkor közénk állt. Mindkettőnket elborított a vér. A küzdelem ismét a ring közepén folytatódott. Adema nyitott kézzel ütött. Elfogtam az ütést és megpróbáltam egy Ippon-seoi-t. Úgy tűnt, hogy tisztán megdobom, de rosszul gondoltam. Mindketten nagyon izzadtunk, mintha egy vödör vizet borítottak volna a fejünkre. Sőt, rajta felső sem volt. Ilyen körülmények közt ez a technika nem működött. Átkarolt, a testem a levegőben fordult és háttal érkeztem a földre. „Elszúrtam!” - kiáltottam magamban, de már túl késő volt. Adema azonnal rám ugrott. Ha rámül, szabadon ütheti a szemem, az orrom és a mellkasomat könyökkel.

 

Vesekulcsba fogtam. Teljes erővel szorítottam, hogy szétnyomjam a beleit. Adema megingott egy pillanatra, de nem adta fel. Ahogy a vesekulcs nem működött, felfogtam, hogy előnytelen helyzetben vagyok. Ahogy felemeltem a fejem, egyszercsak ezer csillagot láttam, egy egyenes ütést kaptam az orrom és a szemeim közé. Nagyon pontos és intenzív ütés volt, a fejem a padlóhoz csapódott.

 

Majd egy erős fejelést kaptam a gyomromra. Úgy éreztem, hogy a belső szerveim szétszakadnak. Egyszer, kétszer és feszítettem a hasamat, várva a harmadik támadást. A harmadik fejelésnél a job kezem pont telibe találta Adema arcát. Pont a szeme és az orra között találtam el. Vér spriccelt. Engem már teljesen elborított a vér, a vér zavarta a látásom. “Öld meg, öld meg!”, üvöltött egy ördög a fejemben. Adema támolygott és a kötélhez akart jutni. Én üldöztem ütöttem és rúgtam, ő fejelt és könyökkel támadott. De egyikünk sem volt képes döntő csapást mérni. Talán túl fáradtak voltunk, vagy a vér zavarta a látásunkat, hogy eltaláljuk a célt. Aztán véget ért a negyven perc és a meccs döntetlennel végződött. Ez volt az első Vale Tudo tapasztalatom. Aznap éjjel nagyon fájt az arcom, tele voltam vágásokkal. Ahányszor levegőt vettem, fájdalom hasított a gyomromba és nem tudtam elaludni. Kaptam egy injekciót a doktortól és egy hideg törülközővel hűtöttem a hasamat. Mindenesetre nagyon fontosat tanultam a harc során. Azt, hogy nem félhetek a haláltól. Ha nincs az akaraterőm, hogy harcoljak, a fejelései darabokra tépték volna a szerveimet.

 

(Részlet az „Én Judom” című könyvből, Masahiko Kimura, 1985)

 

Bocsánat a pongyola fordításért, de már hajnali kettő is elmúlt és piszok fáradt vagyok. Tisztelet a harcosoknak.