Annyi hülyeséget írkálnak mostanában Bissau-Guineáról a magyar sajtóban, hogy úgy gondoltam, most már én is hozzájárulok egy nem kevésbé értelmetlen szösszenettel. Pont egy éve hurcolok a laptop táskámban egy újságot, a bissaui "O Democrata" egyik számát. Van benne egy cikk, amely új távlatokat nyitott meg számomra, úgy érzem kicsit elmozdult a publicisztika világa a Bayer - Tóta W. skáláról. A dolgozatot António Nhaga, az újság általános igazgatója jegyzi a szerkesztőség nevében, írtam neki engedélyért, hogy idézhessek, de nem válaszolt. Kicsit túllihegtem a dolgot, meg lusta is vagyok a teljes írás lefordításához. De van benne EGY mondat, amit szeretnék közreadni: 

"A kitűnő teljesítmény, amelyet a bissaui születésű focistáink nyújtottak, Zé-povinho de Bandim fiai, a portugál Sub-20 válogatott tagjaiként, csak azokat lepik meg, akik rossz szemmel nézik országunkat és akik azzal csapják be a fél világot, hogy azon férfiak kromoszómái és spermái, akik Nyugat-Afrika ezen 36.125 négyzetkilóméterét lakják, csak inkompetens és puccsista fiak nemzésére képesek, akik nem tudnak semmivel sem hozzájárulni a kortárs világhoz."

Köszönöm a figyelmet.

(A kép csak illusztráció, bár a főcím miatt ezt a számot is meg kellene szereznem: "Paulo Gomes és Tcherno Djaló gyerekek, akiket ki fogok rugdosni")

Már vagy fél órája vártam arra, hogy Auntie Hilda a 90+ éves kasszásnéni a boltban összeadja az előttem vásárló határozottan birkaszagú férfi aznapi dolgainak árát. Volt időm megfigyelni, hiszen a mediterrán tájakon töltött évek megtanítottak az élelmiszer boltokban tanúsított türelem egészen Lao-ce féle értelmezésére. Hetedszer számolta össze papíron a néni a tételeket, mind a 4-et, majd erélyes mozdulattal ütötte be a gépbe. A másolatot tartalmazó papírgurigát később a kasszából kivéve akkurátus mozdulattal hajítja a szemétbe minden nap, mert az adóhatóság egy szigetnyire van tőlünk, a helyszíni rajtaütés pedig teljesen esélytelen. Közben meg halkan duruzsolta maga elé, hogy "ħobża ta 'ħobż, il-ġobon tmur".

Írtam egy igen szép képekkel illusztrált kirándulásról a fácséra, remélem engedi megosztani a linkjét a blog.hu, mert múltkor órákig próbálkoztam de nem sikerült sehogy sem.

Ha szeretitek a mediterrán tájakat, akkor biztosan tetszeni fog.

Mire leértek a linkhez, addig ízelítőnek egy kép:

 A "Mestre Bimba rádiója" nevű írást a Facebookon találjátok, itt ni:

http://www.facebook.com/notes/tucanus-maximus/mestre-bimba-r%C3%A1di%C3%B3ja/392965164088066

Ha érdekelnek a témáim, akkor nyugodtan íratkozz fel a fácsén a frissítéseimre, aránylag sok érdekességet pakolok fel, meg a Magyarok Brazíliában-ra is.

 Elindítottam a Facebookon egy oldalt "Magyarok Brazíliában néven"

Itt tudjátok megnézni és egyben tetszikelni is:

http://www.facebook.com/magyarokbraziliaban

Azt gyakrabban frissítem, mint ezt a blogot, naponta 1x legalább. Illetve remélem, hogy megmozdulnak a Brazíliában élő magyarok is és pakolnak rá 1-2 dolgot. 

A karnevál óta nem írtam, nem véletlenül, ilyen volt egyébként, a hátsó sorban ott ugrálok én is! (a hajtás után)

Bocsánat a hangzatos címért, tudom hogy úgy tűnik, mintha valami extra utazás keretében átbringáztam volna egész Brazíliát. Ehelyett viszont csak egy kalandról van szó, de legalább fotózgattam közben, és egyáltalán nagyon jól éreztem magam.

Szóval Maria Farinha környékén bringáztunk, ez egy kis város Recifétől északra, ha jól tudom, akkor Paulista városhoz tartozik közigazgatásilag, illetve onnan nem közigazgatják, de a brazil állapotokat most hagyjuk.

A városka gyönyörű, egyik oldalról az óceán, másik oldalról pedig egy folyó fogja közre, a folyó a település elegánsabb végénél torkollik bele az óceánba, itt ni:

Miután kiderült, hogy vendéglátóink komoly bringások, lelkesedésemet látva meginvitáltak egy kis trilhára, ami kerekezést jelent. Gondoltam, hogy kis örömbringázás lesz, így természetesen pacskerban indultam neki a túrának, ami azért igencsak balekra vall, de hát ez van, cipőm meg egyébként sem volt, sőt azt sem tudom, hogy hol van, mert két hónapja elő sem vettem, a hosszú gatyákkal egyetemben.

A dicső indulás, balomon Andre, jobbomon a fia, Vitor. Érdemes megfigyelni a kesztyűmet,a melyet a túra végére egyébként teljesen kicsináltam, vagy három helyen szétszakadt.

Szóval először is elkerekeztünk a folyóhoz, ez pár perces bringázás volt csak. Át is keltünk rajta gyorsan, a révészforma 4 rupóért vitt át minket egy ilyen csónakon:

Hogy senki se kételkedjen az átkelés valódi voltában, még fel is vettem. Persze pont annyi memória volt a kölcsön fényképezőgépben, hogy többet ne merjek vele filmezni, de már ez a kicsit több, mint fél perc is simán megérte:

Amint átértünk folyón, elkezdődött a felfelé tekerés. Na, ezt nem gondoltam volna, ugyanis roppant brutális felfelé szakaszon kellett, mint említettem papucsban és persze izzadó lábbal hajtani, társaim ráadásul roppant kemény iramot is diktáltak. Homokos hegyoldalon vagy köves vízmosásokban.  Mit ne mondjak, éreztem már magam jobban is, viszont a kilátás kárpótolt mindenért. Kár, hogy annyira lógott a nyelvem, hogy egy db. fotót se csináltam közben, ami értékelhető lenne, ezt találtam csak a gépen:

A csúcson (azt hittem sohasem érünk fel) vidám kilátót találtam, amit persze már teljesen szétlopkodtak, így nem lehetett rá felmászni, de nem is volt minek. Viszont körbenőtte a hangás, így nem is látszódott alóla semmi. Távolról felrémlett egy sor domb, így rájöttem, hogy ez még csak egy volt a rám váró megpróbáltatások közül és talán a legkönnyebb. Elindultunk hát lefelé:

A képen azért jól látszik, hogy kilátással nagyjából végig igen jól el voltunk látva. Szemben a folyó, némi liget milliomosék vityillóival fűszerezve, majd az óceán.

Ezen a lejtőn egyébként csodákat éreztem, mert elkezdett igen meredek lenni és a jó kis széles ösvény átváltott vízmosásba, amelyet bőven a fejmagasságom alatt borítottak növények, alul viszont kétoldalt jófajta szúrós bozót volt, amitől nemcsak nem láttam, hogy hol megyek, de még tépték is a plazúrt.

A mountin bike sporthoz nem árt némi technikai tudás, nem tudom, hogy kiderült-e az eddigiekből, de én nem rendelkezem ezzel, viszont a szerencse kivételesen mellém állt, így megúsztam bukás nélkül, pedig nagyot lehetett volna perecelni az biztos.

Ahogy leértünk a hegy aljába, rögtön egy elhagyatott engenho-t találtunk. Az engenho tulajdonképpen tanya, Pernambucoban mindenki cukornádat termelt és brazilfát vágott, ez az egykori termelő egység sem tűnt kivételnek:

Aki egyből Isaurára asszociálna nem téved nagyot, mert itt tuti, hogy rabszolgák dolgoztak. Abban az időben, amikor ez a ház és néhány pajta hátrébb még aktívan segítette Portugáliát a herdálásban, szóval akkor még kizárólag korbácsolható munkaerő volt a környéken. Van az ilyen elhagyott régi házakban valami melankólikus Brazíliában, de még mindig jobb, mintha géppisztollyal felszerelt banditák laknának benne, ami azért szintén nem ritka a pernambuco-i vidéki körzetekben.

Ez azért is fontos, mert amint tovább lötyögtünk Andre már messziről kiszúrt egy sompolygó egyént, akinek valami volt a kezében. Eddig egyébként nem is találkoztunk senkivel, de nem is olyan nagy baj ez arrafelé. Szóval, amilyen betyáros hely ez a Recife külterület, az a valami, bármi is lehetett volna. Így rövid kupaktanács után azt találtuk ki, hogy ha már mindenképpen arra kell mennünk, akkor azt olyan gyorsan tesszük, amennyire csak a pedál bírja. Szerencsénkre, csak ártalmatlan horgászbot volt az, így kicsit messzebbről le is kaptam a sporikat.

Ezzel meg is érkeztünk a vizekhez, de nézzünk előtte pálmát, ha már lefényképeztem:

Félreértések elkerülése végett, ezek kókuszpálmák. Egyáltalán nem őshonosak Brazíliában, de a portugálok jó érzékkel telepítették be mindenhová, ahol sikerült felszámolni a Mata Atlantico-t, tehát az óceánparti nagy dzsungelt. Nem sok minden maradt belőle, de ahol igen, ott azért elég komoly az erdő, volt szerencsém hozzá, amikor egyik nagy példaképem, Molnár Gábor nyomait követtem. Hát, nőtt is bennem a tisztelet, a fene akar Indiana Jones lenni, meghagyom az őserdőt azoknak, akik szeretik (a szúnyogokat, pókokat, meg mindenféle puskás-éhező vadembereket, akikről szerintem a Predátort mintázták).

Innentől a megszokott fel-le mellé folyamatos vízbőség is társult, szép kis folyócskák és tavacskák mellett vezettek az ösvények:

Azt tudni érdemes, hogy ezekkel a kisebb tavakkal azért érdemes óvatosan bánni, mert igen gyakori errefelé a jacaré, azaz a kajmán és mindenki kedvenc brazil állata a piranha is, az egyéb kedves lényekről nem is beszélve. Tehát kicsit más, mint a Pilisi Parkerdő, bár senki sem jön a szívcsakrás hülyeséggel, ezt mindenképpen a helyi fauna előnyére kell írni. Ezen a képen egyébként azért jönnek szembe barátaim, mert már annyira kidöglöttem, hogy egyszerűen meg kellett állnom, ők meg ellenőrizték, hogy bírom-e még. Addig is buzgón kattingattam, hogy ne tűnjön fel, mennyire készen vagyok:

Mentségemre váljon, hogy nemcsak a bringázásban, de fotózásban se vagyok profi,  megörökítési késztetésem igen erős. Mivel itt most nyár van, ezért olyan piszok hőség van késő délután, hogy egyébként is patakokban folyna az emberről a víz, ha nem biciglizne kerékpározna, akkor is. Viszont cserébe levegőt venni olyan, mintha egy törülközőt dobnának az arcomra és azon át  kellene inhalálni. Trópusok vagy mifene.

Az egyik tó (vagy folyó) partján találtunk egy kis házat, kis kerttel, dzsippel, stb. Nem tudom, hogy miért akar valaki egy ilyen szúnyognevelde mellé költözni, mondjuk a kertben volt két akkor mangófa, hogy Misi mókus örökké termő fája elbújhat mellette, meg gondolom hal is van bőven.

Tényleg nem kockázatmentes Brazíliában vadvíz mellé költözni, mert nemcsak a korábban említett tréfás kajmánok mászkálhatnak be kajáért az ember házába (elég komoly tragédiákat okozott ez már), de a kígyókkal sem árt az óvatosság, láttam már egy-két lélegzetelállító nagyságú viziszörnyet és akkor még nem is volt szó a kisebb, viszont annyira mérges fajtáktól, hogy már akkor halálosak, ha csak ránéznek az áldozatra.

Na, mindegy is. Egy röpke negyedórás felfelé menet után megérkeztünk a végállomáshoz, mert bezárták a kókuszültetvényen átvezető egyetlen út ajtaját. Ezt kinyitni és továbbmenni igen könnyelmű cselekedet lett volna, mert a bike biztosan lassabb, mint kilőtt a töltény. Készítettem egy célfotót barátaimról, akiknek meg sem kottyant a kis két óra hosszáig tartó kerekezés(meg sem izzadtak!), míg én már azt hittem, hogy vége mindennek:

Itt egyetlen apró problémával szembesültem, hogy kiderült: visszafelé ugyanazon az úton megyünk, ahol jöttünk, mert ugye nem lehet körbemenni. A hazaúton összesen egy darab fotót tudtam készíteni, mert pálmából sosem elég:

Köszönöm szépen Andre és Vitor Moraisnak ezt a gyönyörű túrát és most szentül megfogadom, hogy legközelebb viszek cipőt.

Valahogy ciklikusan visszaköszön az életemben az, hogy piszok melegben és töksötétben helyiérdekű járatokkal utazom Brazíliában edzésre, általában az útikönyvekben nem jelölt helyszínekre. Természetesen mindig a leglassúbb és legritkábban közlekedő járat az egyetlen, amely izzadni visz.

Ezúttal a Circular Nova Parnamirim nevű busz az, erről egyébként még az antiwikin is írnak, mivel ezzel lehet a stadionhoz is kimenni, de a szurkolókat annyira fel szokta dühíteni a gyakori kimaradás, hogy általában előbb szétverik a buszt, majd utána gyalog mennek tovább. Szerencsére most szünet van a bajnokságban, legalábbis még nem sikerült összefutnom több ezer hangosan gringuzó szurkolóval, ami azért megkönnyebbülés. Már a megálló is igazán szívderítő, mert két darab kocsma is van hozzácsapva, meg egy trafik. Mondanom se kell, hogy mint mindig ha trópusokon vagyok, pont leszokóban a dohányzásról, így egy brazil trafik melletti várakozás extra idegtépés faktort von be (szálra lehet venni cigit, de csak azért sem), pedig annyira kiszámíthatatlan a busz közlekedés, hogy egyébként sem vagyok túl nyugodt. Bruno, a szomszéd 40 éves rattyer szakács (seu Antonio) 8 éves unokája, unottan dobálja a buggyval közlekedő népeket söröskupakokkal, míg a lilára festett hajú nagyfati nyugodt mozdulatokkal méri ki a babot, amelyet egyébként nem csinál rosszul.

De tudom hogy miből, mert mint említettem mellettünk lakik, ezért kifejezetten nem ajánlom, kivéve Pateknak, ha biológiai fegyvertesztre készül. Telik az idő, pedig próbáltam (kis naiv) belőni a Circular pontos érkezését, de semmi esély. Az edzés 7:30-kor kezdődik, az út kb. 15 perc, ezért rutinosan már 6:20-kor várom a buszt. Egy korábbi alkalommal a sofőr elaludt valahol, ezért másfél órát késett, majd megállt hugyozni, és ha már leszállt, akkor egy sösit is benyomott a haverokkal, mielőtt hajlandó lett volna ismét munkába állni, persze mindezt a tömött közlekedési eszköz minden utazója előtt. Na, mindegy, fülemben szól valami legalja bossa nova, de  a hírekre várok úgyis. A megállóval szemben, már pagodira hangolnak a népek, de óh van még idő (Most amikor a cikk idejéhez képest egy furcsa időugrással edzés után írok,hajnali egy körül van és csak most indult be igazán a hepaj. Egy igencsak fahangú énekesnő próbál összehozni valami afoxét, de ahhoz nem árt recifeinek lenni, meg egyáltalán annyira autentikus itt egy kricsmiben a candomble világi zenéje, mintha gregorián ének lenne a főszám a Morrisons 30+ partiján). Elkanyarodott az orrom előtt a sokadik 54-es is, amely egyébként Alecrimbe tart és onnan lehet felismerni a gyakorlatlan utast, hogy egyáltalán felszáll rá. Csúnyán hányós az útvonala, akkorákat ugrál, mintha Cypress Hill klipre gyakorolna a sofőr, ráadásul nagyon kemény vargabetűket ír le, nem is értem miért nem gyalogolják inkább végig az útvonalat az emberek. Persze az is lehet, hogy csak az első autókereskedésig mennek vele. És egyszer csak igen, felsejlik az én buszom, csak az lehet, már látom is a Cidade Verde- Nova Parnamirim via Av. Maria Lacerda feliratot!

Rendes brazil buszra felszállni konkrét életveszély, pedig nem is a szinte mindenhol betiltott és sokak által megénekelt kombiról (Scooby-Doo vagy terrorista kisbusz, kinek hogy tetszik) van szó, hanem rendes utasszállítóról.A veszély oka az, hogy vagy egy másodpercre áll meg a sofőr, vagy csak lassít, így rohamból kell elfoglalni a lépcsőt, általában egy sor nejlonszatyis nyugdíjassal és sokgyermekes családdal együtt, azaz egy ütemben. Különben menthetetlenül beesik a busz alá az ember és utána még vígan átmegy rajta Natal összes, külvárosokba haladó népe.

  2.20 Rs a jegy, ha lenne, de ehelyett fizetés után egyet tekerek testemmel a forgórácson, hónaljig emelve a kimonóval tömött táskát. Ilyenkor N.P. felé aránylag normális emberek ülnek a buszon: szörfösök deszkával, unatkozó irodista nők irgalmatlan nagy seggel és persze a kötelező jópofik. Nem lógok ki nagyon a sorból, Natalban nem annyira nordestinok az emberek, mindig van nálam fehérebb. Ráadásul majdnem mindenki jobban öltözött, mint én, meg ritkán megyek szmokingban edzeni, főleg ilyen melegben, úgyhogy pont ott a helyem a szörfösök nagy törzsében. Ahogy elhagyjuk a várost, egymás után váltogatják egymást a vadonatúj condominio-k, azaz társasházak, meg a félig-meddig putrik, favelának nem nevezném ezeket, errefelé nincs igazi nyomor, a szellemitől eltekintve.

"Már csak 14 millió az extrém szegénységben élők száma Brazíliában", jelenti be büszkén Dilma (brazil elnöknő)titkárja a rádióban. Na ennek igazán örülök, remélem én is tudok valamit enni adni a kölköknek jövő héten, amikor elfogy az összes pénz. Éppen jellemző depibe hergelném magam, amikor eszembe jut, hogy valahogy mindig van, sőt lesz is, tehát aggódni nem érdemes. Azt otthon is lehet, csak ott hideg van. Persze mindenki gyönyörű tengerpartokkal azonosítja Brazíliát, ahol kerekseggű csajok másznak az emberre. Hát a kerek segg tuti, mert pont most akar leszállni egy irgalmatlan valagú némber, simán fejbever a tomporával úgy, hogy ő az ülések közötti folyosón türemkedik, mégis átér a vállam felett, tulajdonképpen  nem is lehetne ekkora feneke, ez valami genetikai csodája a portugál/indián keverék bukszáknak. A brazilok mindig is lelkesedtek a nagy seggekért, de amióta a Dinnye Nő (Mulher Melancia) megjelent, egészen extrémek lettek itt a csajok. Szóval, aki nem szilikonnal fújatja fel a popóját, az egyszerűen a hájra megy rá, az elmúlt években egy nemzet vált idomtalanná, ha nagyon drámai akarok lenni.

Hohó, csapkodják a busz oldalát, megjelent végre egy rendes részeg brigád, tuti hogy most már elkések az edzésről, mire hajlandók kifizetni az utat, értékes percek mennek el az életemből. Közben a távolban észreveszek egy lángoló mezőt, nem sietnek a tűzoltók, mondjuk minden esély megvan rá, hogy eloltja a természet, Natalban nem ritka, hogy nyaranta akár egy egész percet is esik az eső, természetesen három hónap alatt összesen.

Már csak két megálló, pont elhagynánk a Reis Magos bevásárlóközpontot és köré épülő jövendő felhőkarcolókat (vegyél falun felhőkarcolóban lakást részletre - hirdeti a plakát az évezred befektetését), amikor felszáll Hódhihú (Rodrigo) cimborám, szerényen félmeztelenül, ami tilos, viszont a sofőr nem is néz fel, ahogy adja  a visszajárót. Ezt mondjuk megértem, mert edzéstársam finom tetoválásai, kétajtós szekrény mérete, valamint szétvagdosott teste igen jól rejti, hogy építészmérnöknek készül.

-Szia Tucano, mizu fi', kérdezi mint mindig, mire mondom, hogy,

- Késünk fi'( a fi' a filho, ebben az esetben "ficskám", ami egy nálam tíz évvel fiatalabb sráctól értelmetlen is lehetne, de mostanában ez a menő szöveg).

-Ja, kellett neked ezzel a szarral jönni, mér nem veszel kocsit?

-Majd ha Dilma kifizeti, mondom és röhögve lepattanunk a buszról félkönyékkel eltévesztve a sercegő zsírt, amelyben a megállóba telepített ember forgatja a húst. Mér' nem tud ez a barom legalább egy méterrel arrébb menni, de látom a szerencsétlen fején, hogy nem lát át ilyen bonyolult problémákat és egyébként is menni kéne már fojtogatni.

Natal 2011.dec. 28

(Az első képet loptam, a többit telefonnal csináltam várakozás közben)

Szóval Recife városában mindig nagy hagyományai voltak a vale tudonak, amíg be nem tiltották. De aztán a nagy szabadsággal együtt újraindult a mozgalom:) Ugye amióta Zé Radiola visszatért Rioból, van rendes jitsu a városban, persze mások is vannak, de nem rúgnak nagyon labdába, bár lebecsülni természetesen senkit sem szabad. Aztán ott van a capoeira, csoportunkat 9 éve alapította Mestre Zebrinha, ennyi idő kellett hozzá, hogy Észak-Kelet Brazíliában a legmeghatározóbb csoporttá váljon, egyben Recifében is. Ez azért nagy szó, mert Recifében a capoeira gyakran élt-halál kérdése. A mi filónk azonban nagy rést üt a megszokott panelen. A Legiao Brasileira de Capoeira ugyanis tényleg az atléta életmódra helyezi a hangsúlyt és ennek gyorsan meglátszódnak az eredményei. Ha elmegy az ember egy rodára, akkor a sok megszokott szétesett és alultáplált ropi helyett csupa nagydarab és felkészített embert talál. Az ilyen jellegű csapatnak nem is nagyon lehet ellenállni:) Na jó, elég az önfényezésből, pedig jólesik. Ami fontosabb, hogy talán a csillagok együttállása miatt, de Recifében nagyon megerősödött a capoeira-mma vonal. Kezdődött azzal, hogy a Mestre Barrao tanítványai az AXE capoeirából elkezdtek Zéhez járni és ugye volt az a nagyon látványos győzelem (Lelo rulez), amely jelentőset fényezett a capoeira megtépázott hírnevén:

Ahogy megy fel az MMA ázsiója egész Brazíliában, persze Recife sem maradhatott ki, így megalakult a RECIFE FC. Ez a minimál reklám sztem nagyon jól sikerült, ami különösen tetszik, hogy alakulnak át a thai mozdulatok vmi brazilos könnyedebb dologgá:

 Na, elértünk Murilo Chacalhoz is. Per pillanat kék öves, forrásaim szerint Recifében él, de valószínűleg Caruaruból származik. Nézzük, hogyan mészárol le éppen vkit (zenéért5*):

 Komolyabb érdeklődőknek itt van a meccs végig:

 Szóval CM Paje és CM Macarrao nagyon jó munkát végeznek, alig várom hogy ismét velük edzhessek! Sakál komának meg sok sikert, ilyen aktivitással fényes karrier várhat rá.

Elég ritkán járok erre, de meglepetésszerűen látom, hogy nézegetitek a régebbi írásokat. Azóta nincs nagy újdonság, járok edzeni Alex Machadohoz, aki nagyon jó fej, meg egyáltalán, rendes edzés folyik.A helyi GB a Laranjeiras metrómegállótól 2 perc gyalog, nem egy nagy kunszt odaérni. Nagyon sok a tanítvány, főleg rengeteg a kezdő, öröm látni a sok érdeklődőt. Ez itt Alex saját találmánya a "Portuguese Arm Crunch". Kedves darab:

 A leghidegebb lisszaboni téli estén (8fok) megyek találkozni Cabacaval, egyszercsak hallom, hogy szól valahol a berimbau. Hoppá, akkor balkanyar. Felértem az egyik kilátóhoz és látom, hogy a mellett lévő templom előtti fedett, kis "csarnokban" egy csapat angolero nyomja az ipart. Ahogy közelebb értem, kiderült, hogy elég sokan vannak, jó nagy roda, sok meghívott tanárral. Mondjuk nem irigyeltem a népeket, mert a templom előtti oldalán teljesen nyílt, csak tetővel rendelkező részén roppant hideg lehetett a kő, gondolom mindegyik lány felfázott, mire sorra kerültek. Annyira lassan indult a roda (rendes angola volt, minden apróbb rítus a helyén), hogy egyszerűen nem bírtam tovább nézni. Gondoltam beállok zenélni, de gringo capoeirástársaim nagyon neheztelve néztek rám, mintha a bayruthi Wagner-fesztiválon kértem volna el a kürtöt (jelen esetben pandeirot)előadás közben. Akkor pont nem érdekel, jó időben roda van elég, a fene fog unatkozni veletek, meg várni, hogy egyszer sorra kerüljek, megyek inkább bulizni. Bezzeg ha regional lett volna:) 

Hát, kedves olvasóim, pont március óta a blogom felé se néztem, mondjuk 8 másikat kell melóügyben naponta töltenem, egyszerűen nem volt erőm, meg voltak fontosabb dolgok is. Azóta megpattantunk Brindisiből és 5 hónapja Lisszabon, Angola és a Zöldfoki-szigetek nyomvonalat követem. Ettől függetlenül meglepve láttam, hogy olvassátok, amiket írtam, úgyhogy 1-2 komoly sztorit megírok, mert vannak új élmények, csak még meg kell emésztenem. Addig is, nézzetek egy kis tuti capoeirát. Amúgy is elegem van a sok rattyerkedésből, végre vége van ennek az angolába hajló bájolgós divatnak, ismét lehet rendesen pörögni,bár ez a mi esetünkben eddig is így volt. Szóval két kedves lány a Legiao Brasileira De Capoeira szokásos, két évente megtartott nagy versenyéről:

Erről van szó kérem, kis benguela bemelegítésnek és aztán mindenki repülhet jobbra-balra. Persze ez csak az én véleményem, de így szeretem:) Majd elfelejtettem, ha minden jól megy, akkor idén dolgozom a bjj EB-n, így tényleg rendesen be tudok majd számolni! Addig is jó felkészülést a Gracie Barra Hungria minden csapattagjának, mert voltam 1-2 edzésen itt és szintén nem tréfálnak a skacok!

kb. 15 perccel azután, hogy a legjobb submission grappling atlétává koronázták az ADCC világbajnokságon, mert megverte Xande Ribeirot az abszolút kategória döntőjében, Braulio egy emailt kapott, amelyben az egyik legnagyobb MMA szervezet hívta meg egy mérkőzésre.

Megdöbbentő, az abszolút kategória döntője 20:15-kor volt, az emailt pedig 20:30-kor kaptam, hogy vegyek részt egy nagy MMA gálán - nyilatkozta a -88kg és az abszolút kategória fekete öves bajnoka.

Carcará most azonban semmi másra sem koncentrál, minthogy nyugodtan pihenjen családjával. "Szerdán szabadságra megyek és 15 nap múlva majd gondolkodok rajta, hogy mit tegyek - mondta Estima, aki szülővárosába Recifébe indult szeptember 30.-án.

A Brazília észak-keleti részén található városban a barátaival fog focizni és persze edzeni Zé Radiola mester akadémiáján a régi társakkal.

Hihetetlen, csak most értem meg, hogy mi is történt. Ha az ADCC-re gondolok, ugyanarra a bajnokságra, amit Roger 2005-ben megnyert nagyon hasonlóan, és most ugyanez történt velem is, sírtam amikor nyert.... Azt hittem, hogy egy ilyen kihívás túl sok nekem, egészen most hétvégéig" - mondta Carcará.

"Minden tökéletesen ment. Az edzések remekül összejöttek. Minden reggel hatkor keltem, de megérte, ez életem legfontosabb trófeája, nagyon büszke vagyok. És ha arra gondolok, hogy lehúztak az abszolút listáról, de aztán átgondolták és az utolsó percben visszaraktak."

Roger Gracievel szorosan együttműködnek Londonban. "Küldetés végrehajtás. Tudom, hogy Roger is boldog. Sokat tett értem, sokat edzettünk és tanultunk együtt. Segítünk egymásnak mindenben, ő egy igazi barát. Nemcsak a szőnyegen, de a mindennapokban is, hiszen még a fiaink is egykorúak. Ő segített nekem az ADCC-ben, most én segítek neki az MMA felkészülésben és így tovább. Mindig a fejlődésen vagyunk" - fejezte be Braulio Estima,  a Graciemag.comnak adott interjút.

Olyan régen írtam már magyarul cikket, köszönet a szerkesztőknek!

Braulio Estima az ADCC 2009 bajnoka

Magyarországon kevesen imerik az ADCC-t, vagy "Abu Dhabit", pedig a világ legnevesebb meghívásos földharcversenye, amely a K1 ellenpárja, a submission grappling "Mekkája". A résztvevők a legjobb brazil jiu-jitsu harcosok, szambósok kötött és szabadfogású birkozók. Az Emirátusok sejkje alapította verseny szabályai nagyon kemények, a döntők például húsz perc hosszúak. Az ADCC jelentése valójában Abu Dhabi Combat Club. A klub és a verseny története is kalandos. Az Egyesült Arab Emírségek uralkodója, sejk Bin Zayed Al Nahyan egy brazíliai utazása során megismerkedett a Brazil jiu-jitsuval, rögtön beleszeretett és meg akarta honosítani az országában. Ma már kötelező tantárgy az általános iskolákban és többszáz brazil instruktor tanítja a nebulókat a közelharc fortélyaira. A sejk 1998-ban alapította meg az ADCC klubot és a versenyt, hogy a különböző birkózó jellegű stílusok atlétái közül kiderüljön, hogy ki is a legjobb. A kalandvágyó bunyósoknak se kellett több, jelentkeztek is a világ minden tájáról, hogy összemérhessék erejüket az akkor is hihetetlen magasnak számító pénzdíjért. Az első négy megmérettetés Abu Dhabiban volt, aztán világ körüli útra indult a verseny: Sao Pauloban, Long Beach-en, Trentonban és idén szeptember 26.-án Barcelonában rendezték meg a Submission Grappling versenyt. Mi az a Submission Grappling? A Submission Grappling a brazil jiu-jitsu egyik ága, amelyben a bjj-vel majdnem megegyező szabályok szerint, de nem giben, hanem rövidnadrágban és félmeztelenül vagy trikóban mérik össze erejüket az atléták. Tilos az ütés és a rúgás, valamint a body slam (az ellenfél "földhözverése", de akkor szabad, ha feladást lehet megelőzni vele), valamint a szervikális technikák. Ezeken kívül azonban az összes földrevitel, fojtás és feszítés engedélyezett. A submission grappling az MMA valódi előszobája, ennek ismerete nélkül felesleges a ketrec közelébe menni. A legsikeresebb atléták több stílusból érkeznek: bjj, szambó, kötött és szabadfogású birkózás. Magyarországon minden évben tavasszal van ilyen megmérettés, de tudomásunk szerint több ilyen verseny szervezése is folyamatban van. Az idei ADCC verseny abszolút kategóriájának győztese a -88kg-ban versenyző brazil Braulio Estima lett. Ő itthon is jól ismert, hiszen a Gracie Barra atlétája, Zé Radiola mester tanítványa (3x bjj világbajnok) és az itthon tanító Max Carvalho edzéstársa és nagyon jó barátja. Eddig háromszor tisztelte meg jelenlétével az Open BJJ Hungary bajnokságokat, idén is eljön, a verseny után pedig szemináriumot is tart. Barcelonában kitűnően versenyzett, hiszen kategóriájának döntőjében André Galvaot, az abszolútban pedig Xandew Ribeiro-t verte, ők a stílus igazi sztárjai. A sportág egyik szépsége, hogy az alacsonyabb súlykategóriák versenyzői is eredményesek lehetnek a jóval nagyobb és erősebb ellenfelek ellen, ez a jiu-jitsu filozófiájának egyik legfontosabb ismérve, amely a gyakorlatban is működik. Az ADCC szabályai: A meccsek hossza: elődöntőig 10 perc, döntők 20 perc. Döntetlen esetén kétszer lehet 5 percet hosszabbítani, majd bírói döntés következik. Pontozás: a meccs feléig nincs pontozás. Földrevitel 2 pont, földrevitel és guardpass 4 pont, guardpass 3 pont, mount és hátrakerülés 3 pont. Az ellenfél ruhájának megfogása tilos. A meccs pontokkal vagy feladással érhet véget. Az ADCC rendszer és meghívás Az Abu Dhabi Combat Club versenyeire csak meghívással lehet bekerülni. Minden kontinensen válogatókat rendeznek, amelyek szervezőihez kell küldeni a versenyzőkről eredménylistát és videófelvételt a meccsekről. De, akit a szervezők nem ismernek, annak nagyon nehéz bejutni. Bjj, szambó és birkózás európai és világbajnoki címeinek birtokosai reménykedhetnek. A válogatókon derül ki, hogy ki kap meghívást a versenyre, a címvédők automatikusan helyet kapnak. Az atléták között gyakran találunk olyan harcosokat, akik jelenleg MMA bajnokok, mint például Ricardo Arona, vagy Chris Cyborg. Az ADCC leghíresebb bajnokai: Renzo Gracie Roger Gracie Marcelo Garcia Xande Ribeiro Jeff Monson Ronaldo "Jacaré" Souza Rober Drysdale Ricardo Arona -Tucano- Kép: www.graciemag.com

Brauliot nem kell bemutatnunk, hiszen akárcsak Max, Zé Radiola mester tanítványa, aki az angliai Birminghamben tanít. Többször járt Magyarországon és reméljük, hogy az V. Open BJJ Hungary 2009 után is tanít minket.

Az ADCC-t meg végképpen nem, mert a világ legrangosabb submission grappling versenye, aki nem ismeri a versenyt, mítikus történetét az alapító sejkkel, az térdepeljen a sarokba!

De nézzük, mi is történt Barcelonában (a poszt végén ott van a videó is az abszolút döntőről):
A verseny szombati napján Braulio gyorsan kopogtatva ellenfeleit jutott a vasárnapi elődöntőbe a -88kg-os súlycsoportban. A döntőbe utásért Rafael Lovato-t intézte el egy térdfeszítéssel. A döntőben jogos bosszú, a tavalyi kimonos vb döntőért: az ellenfele André Galvao volt, a meccset Romulo Barral közvetítette élőben. Galvao guardba húzta Brauliot, aki rögtön lábfeszítésre megy, de Galvao kivédi. André ugyanazt akarja, Braulion a védekezés sora, aki egy sweep kísérletet is megakadályoz. Szép kísérletek mindkét oldalon, Galvao söpör, Braulio karfeszítésre megy, aztán felállnak. Braulio földrevisz, de nincs meg a pont, mert Galvao visszapörget, de ekkor kap egy inverz háromszöget és KOPOG! Braulio Estima aranyérem -88kg kategóriában.

Abszolút kategória:
Braulio kezdi a menetelést 45 másodperc alatt lekopogtatja Jenna-Pekka

Marcelinho Bruno Bastos ellen, túlidőben találja meg a helyét, söpör, hátra megy és fojt.

Braulio vs. Xande 2007

Eredmények a fight.hu-ról:

-90 kg-ig (4 induló)

1. Halmi Victor (Gracie Barra Magyarország)
2.Patrascu Mircea (Lupii Albastrii)
3.Iulian Strugariu (Academia de Lupte Ciprian Sora)

Vitya meccsei a youtubon:

+90 kg (3 induló)

1.Tanase Ovidiu (Lupii Albastrii)
2. Rózsa Dávid (Halmi Vale Tudo Team Magyarország)
3.Florescu Claudiu (Hypergym Deva)

Dávid, Viktor tanítványa is kitűnően szerepelt, a kommentek szerint azért vesztett egy meccset, mert ütéstől elesni rögtön bukta. Sajnos nem értek a k. szambo szabályokhoz, így ezzel nem tudok mit kezdeni, de gratula Dávidnak! Róla tudni kell, hogy nem olyan régen jitsuzik (bár az idő szinte repül), de ettől függetlenül már nagyon komoly eredményei vannak.

Na, elkezdtem csinálni olaszországi blogomat, még semmi sincs rajta, de nem baj, minél többször írom le a nevét, annál feljebb rakja a Google, tehát: www.bjjbrindisi.wordpress.com. AHogy mennek előre az események, egyre több infót pakolok rá, persze olaszul. De mondjuk, ha fontos, akkor úgyis ide is felkerül:)

Jut eszembe, Halmi Vitya gyönyörűen vette az akadályt, akit Polgár Ádámnak hívtak, Cápa meg szerintem 1 életre megtanulta, hogy a jitsujában bízzon.

Holnap, illetve az órát elnézve ma bunyózik a Gracie Barra Combat Team két oszlopos tagja Dietz "Cápa" Gusztavson és Halmi Viktor.

Míg Cápa a magyar mezőnyben nagyon jónak számító Pumuklival méri össze erejét, Vitya Polgár Ádámmal csap össze, akit szerintem villámgyorsan le fog csavarni. Cápában is nagyon bízom, ő hihetetlen energiákat tud mozgosítani 1-1 meccsre. Mindegy hajrá nekik, nagyon várom a meccseket. Nem is értem, hogy a fenébe nem közvetítik a rendezvényt, mondjuk akkor se látnám, de legalább gyorsan el tudnám kérni:)))))

Lu szeptember 14.-től indítja helyi csoportját capoeira és szamba ügyben is, jelentkező van szépen, úgyhogy a nyári befektetett munka természetesen megtérül. BJJ ügyben nem annyira egyszerű a helyzet, mert kevés a tatamis terem, azok is főleg cselgáncsozóké, akik persze féltéknyek megszerzett előjogaikra. Nem baj, azért megoldottam a dolgot (a tengerészgyalogsági kommandósainak termük és kedvük is van), már csak Maxnak kell jönnie, meg áldását adni a sztorira, aztán gyorsan bekapcsolódunk a GB nemzetközi vérkeringésbe.

Elindult a Legiao Brasileira de Capoeira csoport új, hivatalos brazíliai oldala. Végre egy szép (én is ott virítok rajta:) és hatékony oldal, sok képpel, meg videóval. Lehet nézegetni Mestre Zebrinha életrajzát, a Legiao mestereit, meg persze sok-sok filót, mert az is van.

Közben telik a nyár, de itt ugye október végéig tart:) Öreg csontjaim egyre könnyebben bírják a napi 3 fellépést, egyszerűen beleszoktam. Lehet, hogy vén koromra akrobata leszek, mert összesen nem tudtam annyi floreiot, mint amennyit most pár hónap alatt belevertem a fejembe. Szigeten nem voltam, de a lányok azt mondták, hogy a valaha volt legjobb szamba fellépés volt, kíváncsian várom a videót. Cápa (állítólag) gőzerővel készül a Showtime gálára, ahol végre tényleg nagyon kemény ellenféllel mérheti össze az erejét. Max még Brazíliában, türelmetlenül várom onnan a híreket, mert már nagyon kezdeném itt a munkát, de ehhez tudnom kell, hogy mikor tud jönni. Mlt héten gurultam egyet Olaszország 70 kg-os női pancrace bajnokával, hát le a kalappal előtte, ezer szerencsém, hogy fogalma sem volt a jitsuról, de vmi olyan erő tombol benne, hogy fél év a Max-istállóban és világbajnok lehetne.

Bocsánat, hogy az elmúlt 2 hónapban felétek se néztem, de szorgos munkával gyűjtöm a mézet. Nincs unatkozás az biztos, napi meló mellé rengeteg a fellépés. Ez a leccei World Music Festiválon történt, ahol egymás után léptünk fel az olasz kard és kés tánc (Scherma) mestereivel. Velük egyébként véletlenül sem érdemes összeakaszkodni, szanaszét vágdossák a népet seperc alatt. Na, mindegy a végén hülyéskedtünk egy jót:

Samba vs pizzica (Graduada Lu, Monitor Junior, Contra-mestre Kel

Capoeira vs Scherma (Cruel, a szóló Monitor Junior)

 Bocsánat, az utóbbi időben rengeteget kellett dolgoznom, azaz írnom, ezért nem volt időm a bloggal foglalkozni. Sok minden történt, amiről írni kellett volna, mint a submission verseny tapasztalatai, a bjj világbajnokság történesei, stb. Most éppen kezdek alakulni idővel, de tegnap megjött a capoeira mestere, Zebrinha nagymester és kitaposta a belem, mint mindig. Hihetetlen új technikákat hozott a tarsolyban, mint mindig, megjelent az új könyve is, amit angolul nemsokára olvashattok, legalábbis ha lesz elég időm lefordítani:). Új városba is költözünk, ahol új nagyszerű munka kezdődik, egyrészt még nincs ott capoeira, másrészt új otthonom különleges erőinek nagyrésze is ott állomásozik, akik nagy örömmel várják már a bjj-t, tehát lesz mit összehozni. Na, most ahelyett hogy írnék, lemegyek inkább és dobok egy-két cigánykereket a pálmafák alatt.

Magyarország egyetlen submission grappling versenyén gyönyörű mérkőzéseket láthatott közönség. A hazai harcosok egyértelműen egyre jobbak és új csapat is indult a versenyen.

A rendezők ezúton szeretnék megköszönni a részvételt a harcosoknak és edzőiknek, valamint a lelkesedést a nézőknek!

A résztvevő teamek abc sorrendben:

BHSE Judo

Carlson Gracie Revolution

Fox Gym Vienna

Gracie Barra Austria

Gracie Barra Magyarország

Gracie Barra Austria

Gracie Barra Sümeg

Halmi Viktor Vale Tudo

INOX MMA Dorog

Szegedi Küzdősport Klub

Pitbull Budapest Spartacus

Savoya Ju-Jitsu Dojo

Totalfight-TVSE

Family Fight Team

Eredmények

-65kg

1.Batsaikhan Bajszgalan (Carlson Gracie)

2.Kovács Tamás Áron (BHSE)

3.Molnár Balázs (GB Magyarország)

-75kg

1.Szőke Bence (GB Magyarország)

2.Végh Tamás (GB Magyarország)

3.Rácz István (GB Magyarország)

-85kg

1.Soltész László (Totalfight-TVSE)

2.Szatmári Attila (INOX MMA Dorog)

3.Puksa Ferenc (INOX MMA Dorog)

-95kg

1.Varga Levente (GB Magyarország)

2.Dietz Gusztáv (GB Magyarország)

3.Tóth Zoltán (Szegedi Küzdősport Klub)

+95kg

1.Bence György (GB Magyarország)

2.Gulyás Csaba (Szegedi Küzdősport Klub)

3.Kalmár István (Szegedi Küzdősport Klub)

Abszolút (Open Class)

1.Halmi Viktor (GB Magyarország)

2.Kalmár István (Szegedi Küzdősport Klub)

3.Dietz Gusztáv (GB Magyarország)

 Mesterünk 30 éve capoeirázik, ennek tiszteletére nagy buli lesz Fortalezában. A meghívottak listája magáért beszél. A sok mester közül, csak hármat emelnék ki, az egyikük Mestre Nem, aki már kétszer volt vendégünk a batizádon és Mestre Kall-t, aki valószínűleg a capoeira legkeményebb ágát űzi, és nagyon embernek kell lenni ahhoz, hogy az ő körébe vki beálljon játszani. Persze ez Legionáriusokra nem vonatkozik, mert nekünk kötelező:) A májusi feszten lesz mester avatás is, tudomásom szerint hárman lépnek előre rég megérdemelt fokuzatukra. Ott lesz még Mestre Skizyto is, aki akárcsak Mestre Kall Brazíliavárosból érkezett és ugye mesterünk tanítója, tőle kapta meg első tanári fokozatát és tavaly a nagymesteri fokozatot is. A batizado után két nappal, a mestre fogja a betyárbútort és indulás Európába. Június első hétvégéjén Amszterdamban lesz Mestrando Pica-pau rendezvényén, majd Milánóba megy Graduado Durinhoz és Leccébe, ahol C.M. Kel batizádoját irányítja. Ha rajtunk műlik, vhogy összerakunk egy hazai hétvégét is, de ez még a jövő zenéje.

Ez az egyik kevenc részem Mestre Bola Sete könyvéből, megmutatja miért is olyan félelmetesek Brazíliában az igazán jó capoeirások. A sztoriban minden benne van, ami kell:)

1968-ban, amikor 17 éves voltam, egy másik capoeirás dolog történt velem, ami ha lehet még mélyebb benyomást gyakorolt rám és emiatt még többet gyakorlotam a capoeirát. A Tororó kerület (ahol laktam) bejáratánál volt egy népszerű kocsma, Augustino úr bárja. Éppen egy üdítőt iszogattam, mellettem hárman sörözve beszélgettek. Mellettük ült egy fickó, Fernando Baleia, aki mandiokát[1] árult a piacon. Egyszercsak megláttam, hogy amint a fickók nem figyeltek oda Baleia (akinek hatalmas hasa volt, innen kapta becenevét baleia, azaz bálna) felkapta az egyikük poharát, és egy hajtásra megitta. Arra is rájöttem, hogy a társaság hamarosan rájön, hogy mi történt és ebből verekedés lesz. Úgy is történt, ahogy gondoltam, az egyikük észrevette, hogy mi történt. Ismét megtöltötte a poharat, de közben figyelt Baleiára. Ő nem vette észre a csapdát és megpróbálta elcsenni a poharat. De akkor a fickó megfogta a kezét, aki egyébként ráadásul nagyon erős is volt. - Hé, Dagadt! Most szétrúgjuk a segged, ebből tanulni fogsz tolvaj! - mondták. A többiek körbefogták Baleiát, aki remegni kezdett a félelemtől, hogy móresre tanítsák. Amikor a tulaj közbeavatkozott volna, egy vékony, de izmos fekete ember jött közelebb, fehér ruhában és csillogó cipőben, aki eddig a bár hátsó részében iszogatott. Udvariasan megkérte a fickókat, hogy engedjék el Baleiát, aki szegény ember és még ételre sincs elég pénze. Azt is mondta, hogy amilyen kövér Baleia, még megvédeni se tudja magát. A fekete férfi felkínálta, hogy fizet nekik egy sört, ha elengedik Baleiát.

Az egyik fickó válasza az volt, hogy, -”ha szerinted ő nem tud harcolni, akkor helyette téged verünk meg!”

Mestre Bola Sete következő története szintén nagyon kemény karaktert mutat be nekünk, a 21 ujjú "Manoel Vinte e Um"-ot.