Szóval vissza a Meia Lua Inteira akadémiára a Aguillar tanácsos úton. Ha nem a terembe mentem, akkor kizárásos alapon a gyúrópadhoz értem. Majd elfelejtettem! A terem előtt volt egy kb. két méter magas cserépből készült vízhűtős csap, valami zseniálisan szép volt, azóta se láttam ilyesmit, valami káprázat, Zorronak biztosan megvan még a fotója a cuccról. Szóval a főépületet a gyúrópad választotta el a kisháztól és az meghosszabított teteje által védett hangszerkészítő műhelytől. A gyúrópadra nézett a szomszédos fodrászat ablaka, ahonnan mindig lángoló szemű transzvesztita fodrászo figyelték az erősödő srácokat, hideg vizet hoztak és egyáltalán nagyon jól szórakoztak, az egyébként rendkívül homofób capoeirásokkal. A hangszerműhelyről biztosan írok egy külön postot, mert ez rendkívül fontos része a capoeirának, sok tévhit kering róla, én meg szép lassan mindenféle hangszert tudok csinálni, pedig roppant ügyetlen vok, csak hát a szükség. Mondjuk atabaque-t nem csinálnék, mégiscsak ha elnézem a hozzáállásomat, letöltök vmi vérengző orixát a körbe, azt mindenki jól jár. De ezekről később. A szobám rendkívül puritán volt, egy koszos matrac, 1 polc, 1 ventillátor, 1 zuhanyfülke. Ennél többre azonban nem volt szükségem. Közvetlen elődöm, mint elmesélte, amikor találkoztunk nagyon komoly sokkot kapott az első nap:) Éjszaka érkezett, reggel kipattant az ágyból, úszógumi, törcsi, pacsker, gyors naptejezés, le ne égjen a hófehér osztrák pulykatojás formája. Kilép az ajtón és a 2x3 sávos út túloldalán (zebra egyébként ohne, de ez is külön cikket érdemelne) egy sétáló fiatalember mellett megállt egy autó, arc kipattan és hatot eresztett a fiatalember tarkójába 4 centiről. Szerelmi dráma, rendkívül egyszerűsített megoldása. Na, azután ki sem mert lépni az ajtón, viszont piszok jó capoeirás lett belőle:)

Hát én bizony kiléptem az ajtón. Írok is mindenről, mert Recife nagyon kész hely, és határozott honvágyat érzek iránta.

Még Meia Lua Inteira ügyben. Regis, Mula, Will, ők voltak az akadémia bajnokai abban az időben, Bécsben, illetve Hamburgban éltek, hála égnek nagyon jól, igazán jó barátokat és kitűnő embereket ismertem meg személyükben. Annak ellenére, hogy rútul cserbenhagytam őket később, de az élet bizony furcsa dolgokat hoz.

Ez egy tipik recifei MLI roda a tengerparton a félcső mellett:

Hatékony lábmunka, bizony sokat változott a városban capoeira, ez  sok embernek köszönhető, de a legfontosabb mégis pont az 2000-es év volt a modern capoeirává válás hosszú útján, amikor ott vertem a rezet.