Hát persze, hogy a capoeira miatt:)
Szóval 1997-ben abbahagytam a kempot, főleg lelki okaim voltak, kitűnő mesterem volt, tökjó barátaim az edzésen stb. Azonban az akkori kempo (azóta sokat változott) szellemisége és itthon alkalmazott filozófiája úgy éreztem, hogy rossz irányba viszi el a személyiségem. pl. amikor beléptem egy szórakozóhelyre, rögtön felmértem az erőviszonyokat, pedig inkább a csajok érdekeltek. Mindegy, elment a kedvem a bunyótól, pedig hét éves koromtól folyamatosan edzettem.
Valamikor 97 és 99 között éppen a Reggeli című műsorba vágtunk egy állatkerti anyagot Tonival, amikor össze kellett dobnunk egy anyagot Mike Oldfield talán kínai koncertjéről is. Az interjúban Oldfield elmondta, hogy capoeirázik és ez nyugatja meg, ezzel oldja a stresszt és szerez energiát. Akkor arról beszélgettünk Tonival, hogy vat da fak capoeira, és pár héttel később láttam az "Only the Strong", magyar nevén "Csak az erős győzhet" című hollywoodi remeket Marc Dacascossal a főszerepben. Ma már én is röhögök a filmen, de az igazság az, hogy a capoeira ezzel a filmmel indult világhódító útjára. A filmnek persze túl sok köze nincs a capoeirához, de valamit így is sikerült átadnia, mert a fél világ capoeirát akart tanulni. És akkor jelent meg életemben ismét Cabaca.
Cabaca-t Hrabovszky Ákos néven ismeri a világ, de capoeirás neve a "TÖK" is sokat elárul róla:)))))))
Szóval ő unokaöcsém osztálytársa volt az általánosban, majd Nigéria-India-Spanyolország érintésével jött vissza, hogy letegye a közgáz diplomát. Közben 3 évig brazil capoeira oktatókkal (Nacao capoeira) élt együtt spanyoloknál és éjjel-nappal edzett. Három év alatt annyit haladt előre a capoeirában, ami mai eszemmel és rutinommal is tiszteletet ébreszt. Szóval ő 99 szeptemberében feladott egy hirdetést a Pesti Estben, hogy capoeira edzés indul, lehet jelentkezni. Mondta, hogy menjünk le edzeni, de én nem vettem komolyan, sőt......
Aztán mondtam Toninak, hogy van capoeira, meg ismerem is a srácot, úgyhogy Maki barátommal, így hármasban nekivágtunk a capoeirának. Ha akkor monduk inkább sörözni mentünk volna, teljesen más életem lenne. Az a pillanat mindent megváltoztatott, de erről úgyis írok még, illetve erről írok most is. Bár ezt a capoeirás olvasóim pontosan tudják: megszólal a berimbao, megérinti a lelkedet és nincs menekvés, örökre a capoeira rabja maradsz:)
Az első capoeira csoporthoz novemberben csatlakoztam (Cabaca Budapest Capoeira fantázianéven indított), tehát két hónappal az indulás után. Cabacaról tudni kell, hogy nagyon erős személyiség, mindig vidám, vibrál az energiától, mindig csínytevésre kész és ezt nemcsak mutatja, de átadni is képes. Nekem a mai napig ő maga a capoeira, annyira csibész(persze a legjobb értelemben), hogy fáj. A kezdő csoport nagyon érdekes emberekből állt, akik közül tudomásom szerint ma már csak egy embör játékos: Cabeca de Tabua, Matador abbahagyta, Kata a város egyetlen olyan zeneboltját viszi, ahol rendes hangszereket lehet venni afro érdeklődésűeknek, Rob szintén abbahagyta, de velük tudom mi van, a többiek végleg eltávolodtak a capoeirától. Heten voltak, amikor elindult a csoport, de megjelenésünkkel gyorsan változott a helyzet. Villámgyorsan telepakoltuk az országot azzal, hogy mi is a capoeira, nyomtuk tv-ben, rádióban, újságokban, mondjuk nem nagy kunszt, ez volt a munkánk. Novembertől tavaszig annyian lettünk, 40-60 gyakorló!!!!!!, hogy voltaképpen ki is nőttük a Molnár utcai termet, amit egyébként ingyen használhattunk. Az első capoeirások közül elfeledkeztem Mátéról, aki néha még ma is beáll és Süni barátomról, Isten nyugosztalja a legnemesebb lelkű biciklifutárt és festőt, nagyon gyakran gondolok rá, szörnyű sors jutott neki, pedig mást érdemelt volna.
Szóval kezdtünk irgalmatlan sokan lenni és ez sok előnnyel és persze hátránnyal is járt. Cabaca tökéletesen tisztában volt vele, hogy milyen szinten áll capoeirából és hogy az messze nem elég a rendes tanításhoz. Tehát kedves capoeirás, ha tanárod a kezdő formádat arra bíztatja, hogy taníts nyugodtan, tudd meg, hogy beléptél a capoeira kóklerek széles nemzetközi táborába. Nem tudott eléggé zenélni és nem volt információnk, úgy el voltunk zárva, hogy csak na.
Ma (2008 vége felé) több, mint 10 capoeira csoport létezik itthon és több, mint 20 brazil és kb 40 magyar oktató, így elég furcsának fog tünni, amiről most írok.
Cabaca tudta (és akkor még csak ő, illetve aki megkérdezte tőle), hogyan működik a capoeira világ. Tisztában volt a csoportok fontosságával és köztük dúló háborúkkal, de ő úgy akarta csinálni, ahogy kell. Bubuval és Vityával és még sok baráttal bővült a kör, amikor Cabacaval elkezdtünk mestert és csoportot keresni. Itt voltunk hatvanan (ez ma már csak álom sok brazil tanár számára, hogy ennyi tanítványa legyen) és senki sem akart még csak szóba állni sem velünk. Írtunk minden csoprtnak, akiket csak megtaláltunk a neten/ismerősökön keresztül. Senki sem akart idejönni, még csak egy, azaz 1 edzést tartani sem! Ma ezek a csoportok majd mind itt vannak. Pl. Mestre Umoi felesége magyar, amikor itthon volt jött közénk edzeni, majd amikor férje errejárt, tartott nekünk egy edzést.
Majd elfelejtettem Cabaca regionalt nyomott (és ma is), annak is pure formáját, nem ezt a contemporanea szart. Emiatt is regional irányba nyomultunk. Angola csoport szóba se jött, nincs is itthon a mai napig. Persze sokan tanítanak angolat itthon, de ennek köze sincs a valódi angolához. Olyan, mintha egy kézilabda edző labda-labda alapon elkezdene kosárlabdát oktatni, kis foci beütéssel.
Szóval M. Umoi se érdeklődött Magyarország iránt, de nemcsak ő, hosszú a sor. Akkor derült ki, hogy Bécsben már aktív capoeira élet van és a meghatározó csoport a MEIA LUA INTEIRA, csupa nagybetűvel írom, mert sokat köszönhetek/köszönhetünk nekik. Így kimentünk tavaszi (március 2000) batizadojukra Bécsbe, ahol először láthattunk sok brazil együtt játszani tanítani és bizony, ott láttuk, hogy a pár éves munka milyen gyönyörű eredményt hozhat. Az egyik tanítványuk akkor jött vissza Reciféből és rengeteget mesélt nekem arról, hogy milyen királyság a kinti akadémia, hogy milyen jó ott edzeni és egyáltalán. Rengeteg dolgot tanultunk és számomra ott derült ki, hogy bizony mekkora hülyék is vannak a capoeira káprázatos világában. Cabeca de Tabua a maculele edzésen közölte, hogy ezt nem csinálja, mert:
a. nem capoeira,
b. buzis,
Vissza a témához: szóval én ott elhatároztam, hogy kimegyünk Brazíliába (nemcsak én) és majd ott gyorsan megtanulok capoeirázni, meg hozunk tanárt.
Cabaca álma az volt, hogy meghonosítsa itthon a capoeirát és ő olyan boldog ember, aki teljesítette az álmát. Az én álmom már (az övét folytatva) az volt, hogy Magyarországon mindenki tanulhasson capoeirát, függetlenül lakhelyétől. Ez is megvalósult, köszönöm capoeirás olvasóm, hogy része vagy megvalósult álmomnak, történjen bármi, én megtettem, amit csak lehet.
Szóval kb. hatan kezdtük el szervezni brazil utunkat, de aztán lemorzsolódtak az emberek és a repjegyet már csak egyedül vettem meg. Egy srácnak két héttel később sikerült követnie, ő Zorro (Simon Zoli, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, de erről majd később) Itt szeretném megköszönni Kotroczó Róbertnek, hogy elengedett egy hónapra, sőt bátorított az útra. Szerintem kevés ilyen főnök van és hálával tartozom ezért, noha végül ez is közrejátszott abban, hogy később otthagytam az rtl-t.
Belövettem a kötelező oltásokat és 2000. június elsején elindultam Brazíliába, nagyon kevés pénzzel, egy darab gyűrött cetlin egy akadémia címével, ami az ország másik felén volt a megérkezésemhez képest, és még csak az sem volt biztos, hogy tudják, hogy jövök. De nem érdekelt semmi, feltett szándékom volt az ország megismerése, meghódítása és megtalálni a capoeira tanárt, aki majd eljön hozzánk.
folyt. köv.
