Már vagy fél órája vártam arra, hogy Auntie Hilda a 90+ éves kasszásnéni a boltban összeadja az előttem vásárló határozottan birkaszagú férfi aznapi dolgainak árát. Volt időm megfigyelni, hiszen a mediterrán tájakon töltött évek megtanítottak az élelmiszer boltokban tanúsított türelem egészen Lao-ce féle értelmezésére. Hetedszer számolta össze papíron a néni a tételeket, mind a 4-et, majd erélyes mozdulattal ütötte be a gépbe. A másolatot tartalmazó papírgurigát később a kasszából kivéve akkurátus mozdulattal hajítja a szemétbe minden nap, mert az adóhatóság egy szigetnyire van tőlünk, a helyszíni rajtaütés pedig teljesen esélytelen. Közben meg halkan duruzsolta maga elé, hogy "ħobża ta 'ħobż, il-ġobon tmur".

1.jpg

-Adjon egy capuccinot, - kértem a kasszásnéni erősen csökkentett értelmű kolléganőjét, aki ugyan beszélni rendesen nem tud, viszont meg tudja nyomni a kávégépen a 2-es gombot.

Mire sorra kerültem, már gyakorlott mozdulattal repítettem a soha ki nem ürített kukába a műanyagpoharat.

- Benito, tudod mi a baj a cipriótákkal? - szegezte nekem hirtelen a kérdést angolra váltva Auntie Hilda és kérdően nézett rám, felhúzva Leonyid Brezsnyevre hajazó szemöldökét.

- Nem én...

- Hogy nem szeretnek dolgozni. Mi dolgos nép vagyunk, más a mentalitásunk, mint a görögöké. Itt nem lehet a lábunkat lógatni. Egész nap szorgoskodunk, nem véletlen, hogy itt nincs is semmi probléma.

- Ennek örülök - mondtam, közben lassan kipakoltam a konzerv beef-et az asztalra, az mgarri paradicsomszószt és egy liter ásványvizet. Lassan mormogva kezdett neki a bonyolult matematikai műveletnek.

- Aki nem dolgozik, az bajba kerül. Nézd meg őket, most mi lesz velük? Elveszik a pénzüket, szerinted megteheti ezt az EU?- kérdezte.

- Fogalmam sincs, - zökkentem vissza a valóságba, mert a pult feletti kép, amely a teljes angol flottát ábrázolta 1952-es valóságában, mindig elvonja a figyelmemet.

- Most majd meglátják, hogy nincs szieszta, nincs lógás!

- Yes-yes, - motyogtam.

Közben sikerült összeadnia a kaják árát papíron.

- Figyelj Benito, mára sok volt a boltból, bezárok és megyek haza játszani az unokámmal. Segítesz nekem hazacipelni a cekkert? Kapsz érte egy sajtos sütit!

- Természetesen Auntie Hilda, de nem a sütiért, csak tessék szólni, ha segíthetek! - közben fizettem is.

A segéd erre harsány sóhaj után kilépett a boltból, hogy elérje a  csak két óránként közlekedő buszt. 

Eltelt vagy még húsz perc, mire az öregasszony a bolt külső ajtajára csattintotta a határozottan Tutto-lakat szerű eszközt, amely teljesen elegendő védelem egy olyan faluban, ahol az utolsó bűneset 1894-ben történt a helyi legendárium szerint. 

2.jpgEgyik kezemben a néni klasszikus hálós szatyrával és a vásárolt dolgokkal, másikban a sajtos sütivel sétálgattunk át a téren, élvezve a napsütést és a jó levegőt, amikor egyszer csak megszólalt a harang.

Délelőtt tizenegy óra tizenöt perc. 

(Gozo, 2013. március 21)

Címkék: válság mediterrán Ciprus Málta Gozo

A bejegyzés trackback címe:

https://tucano.blog.hu/api/trackback/id/tr765161386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.