Annyi mondanivalóm van, hogy itt volt az ideje egy blog elindításának, kérlek ne lepődjetek meg rajta, ha az itt megjelenő írásaimmal esetleg máshol is találkoztok majd, nagyon lusta vagyok minden újságba/fórumba külön írni, inkább kopizgatok:).

Szóval jövő hétvégén a K3 gálán a Gracie Barra Combat Team két atlétája ringbe (ketrecbe) lép, hogy eldöntsék ki is az igazán komoly ember errefelé. Hát szerintem teljesen egyértelmű:) A harctéren mindig az erősebb hadsereg mellett áll a szerencse, és ez a mi színterünk. A mi tanárunk, a mi módszerünk, a mi csapatunk a legjobb, a siker csak rajtunk múlik, úgyhogy nagyon várom már a hétvégét. Ilyenkor, nagy csaták előtt mindig szívesen emlékszem arra, hogyan kezdődött a mi jitsunk története itt Magyarországon.

Nyolc éve Észak-Kelet Brazíliában mondhatnánk loptam a napot, de ez nem igaz:) inkább lihegtem, mint a kutya a strandon a nagy melegtől, meg a szabadtéri edzésektől. Na mindegy, szóval semmilyen délutáni tervem sem volt, amikor Mauro cimborám és személyi edzőm mondta, hogy menjünk le Zéhez a Gracie Barraba, úgyis akkora a szám, hogy mennyit bunyóztam már, majd ott elkenik. Őszintén szólva 93-ban láttam először UFC-t, így tudtam, hogy a Graciek a világ legjobb bunyósai, mindenkit legyaknak. Mauro mondta, hogy vegyek fel egy fecskét, az pont elég lesz, mert a rendes edzés után járnak a szegény gyerekek, nekik nincs pénzük gi-re, de ők a kemények. Szóval elindultunk kifelé Reciféből busszal Jaboatao felé. Irgalmatlan sokat utaztunk (legalábbis akkor soknak tűnt), míg megérkeztünk egy számomra érthetetlen képződmény elé. Egy szimpla üvegajtó mögött volt az akadémia, de kívülről csak két falat láttam, meg egy tetőt és tényleg. Ugyanis arrafelé ennyi elég is. Miközben az ajtóból befelé haladtam, elmentem egy irgalmatlan nagydarab fickó mellett, aki tolóczkodott éppen a vasakon, majd megérkeztünk személyesen Zé Radiola mester elé. Zé (akit nemcsak nagyon tisztelek, de szeretek is, mint igaz barátot és minden magyar jitsus odafigyelő, de kutyakemény apját is), nagyon örült, hogy jött egy gringo, szokásos fogvillogtató mosolyával fogott kezet, amikor megláttam mögötte a csillogást. Úristen mennyi érem, kupa, trófea meg mittudoménmi van ott. Rögtön rájöttem, hogy ez nem egy egyszerű vidéki edzőterem, hanem vmi olyan hely, ahol nagyon sokat szoktak nyerni és világbajnokságokat, mert láttam az érmeken a feliratokat, neveket, számokat. Zé látta a megdöbbenésemet a többszáz!!!!!! érem láttán, karon fogott és mondta, hogy most megmutatja, amire igazán büszke és átvitt a a túloldalra, ugyanolyan tároló és még sokszáz érem és trófea, csak ezeket mind Zé nyerte a szörf világkupákon. Miután kicsodálkoztam magam, elkezdtek szállingózni a legények, mentem öltözni. Jövök ki a fecskében, hát várt rám úgy 50 skac hófehér kimonoban, talán csak az én bőröm volt fehérebb a szerkójuknál. Pusztultak a röhögéstől, tényleg nagyon vicces lehettem ott, főleg hogy Mauro persze mindenkinek elmondta, hogy azért jöttem, hogy rájuk próbáljak. Volt egy rövid, de csodálatos edzés, aztán bunyó. Kb. 50 emberből 49 nagyon gyorsan szétszedett, többet kopogtam,mint a Városmajorban lakó harkály télen, pedig ő is komoly sorozatokat dob ki magából, ha éhes. Fojtogattak, feszítettek, dobáltak stb. Aki emlékszik rá, hogy milyen lemenni először egy jó bjj edzésre, az tudja pontosan, hogy miről beszélek. Nem volt harag, csak jókedv és én ott rájöttem sok évnyi karate és kempo tanulmányaimat tehetem a polcra, ez valami összehasonlíthatlanul hatékonyabb dolog. Az edzés alatt sikerült egyetlen kb. 13 éves, nagyon vékony és igen kezdő gyereket elkapnom, de ezenkívül azt sem tudtam, hogy mi történt. Hát így ismerkedtem meg és szerettem meg a bjj-t, a Gracie Barra-t és Zé Radiola mestert. Ezek után még voltam lent kétszer-háromszor, de annyi capoeirát kellett gyakorolnom, hogy nem is gondoltam rá, hogy komolyan foglalkozzam vele, mert játszottam éjjel-nappal utcán, edzőtermekben, favellákban és ahol csak lehetett. Aztán haza kellett jönnöm és nem sokkal később rájöttem, hogy itthon mindenkinek irgalmatlan szája van, de teljesítmény semmi. Sokat agyaltam rajta nézve a sok szerencsétlent, akik mindenhol fitogtatták az erejüket, hogy mi történne, ha Zé bármelyik legénye itt lenne.....

Na, innen folytatom, addig is hajrá Viktor, hajrá Cápa!!!!!!!

30.-án profi életük eddigi legkomolyabb kihívásával kell szembenézniük Highlander és Bárdosi Sándor személyében, de pontosan tudom, hogy mi fog történni:) Nem vagyok jós, csak nálunk van a know-how, Zé hat évvel ezelőtt (mint az Alapítványban) megmondta évről-évre, hogy mi fog történni és eddig mindig neki lett igaza. Győzni fogunk, hogy mindenki megértse itthon is, amit mindenki tud a világon rajtunk kívül majd húsz éve: Aki nem ért a Gracie-jitsuhoz, az kerülje el a ketrecet vagy bármely mma gálát, mert profik ellen esélye sincs. Nem azért nyerünk, hogy a magunk igazát bizonyítsuk, hanem hogy ezzel is inspiráljunk minden magyar harcost a győzelemre. Bajnokokat akarunk, akik teljesítményükkel példát mutatnak (bármilyen szocreálul hangzik is).

Címkék: mma gracie barra bjj

A bejegyzés trackback címe:

https://tucano.blog.hu/api/trackback/id/tr70629776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.