Az Éjféli Férfi Legendája

 2012.02.04. 03:31

Szép lassan beindul a karneváli időszak, legalábbis itt Olinda környékén (Bahiában még nem, de azért 16-an már belehaltak a bulizásba, mondta ma a híradó), rióiaknak meg ráér, ők úgyis boldogok maguktól. Természetesen több posztot is írok a karneválról, ha már itt esz a fene, ez csak az első a sorban.

 

Azt a brazil karneváli igazságot érdemes megjegyezni, hogy karneválkor a a turisták Rio de Janeiróba mennek, a brazilok meg Olindába. Ez egy igazán festői kisváros Brazília észak-keleti részén, Recifétől talán 20 kilométerre. Már a neve is azt jelenti, hogy "Ó, de szép", ebből lehet sejteni, hogy milyen trópusi kis csoda lehet ez, a maga gyarmatosítás korabeli kereskedőházaival, káprázatos várhegyével, templomaival és persze életveszélyes faveláival.  Olinda tehát az egyik legfontosabb karneváli helyszín, köszönhetően a helyi kultúrának, zenének és önfeledt örömnek. Az olindai karneválon részt lehet venni, sodródni a tömeggel, nem kell belépőjegyet venni. Olindában és persze Recifében a karneválnak saját kultúrája, azaz zenéi, táncai, rítusai vannak, mint a frevo, a maracatu, a bumba meu boi és persze a capoeira is kapcsolódik hozzá, de ezekről majd később.

Az Éjféli Férfi elindult

Amiről, inkább akiről írok az az Éjféli Férfi (Homem da Meia-Noite), aki tegnap volt 80 éves és ennek örömére még most is részeg mindenki az utcánkban, amit egyébként megértek, mert ugye karnevál van, ezen a környéken innentől kezdve egy hónapig szédelegni fognak az emberek, őrizzük a hagyományt vagy mifene.

De ki is az Éjféli Férfi? Hát egy hatalmas, közel négy méter magas bábú. Egyben egy karneváli klub névadója (Clube de Alegorias e Crítica Homem da Meia-Noite), itt ugyanis nem szambaiskolák vannak, hanem mindenféle klubok, öregfiúk és lányok társaságai,  mindenféle zenekarok, tánc egyesületek és szerveződések, de határozottan semmi közük sincs ahhoz, ami Rióban folyik abban a betonteknőben.

 

Mit csinál az Éjféli Férfi? Hát kijön és sétál, szól a válasz és tényleg.

 

itt jön ki: 

 

A hagyományok szerint a bábu kétszer jön elő a karnevál alatt, először a karnevál szombatján éjfélkor, majd hétfőn éjfélkor. "Családok ünnepe volt ez, a klub elnöke pedig lovon kísérte a csapatot", nyilatkozta Luiz Adolpho, a klub jelenlegi elnöke. Idén is nagy terveik vannak: körbe mennek a bábuval az alsóvároson, majd egy kicsit körülnéznek fent is. Az idei karnevál különlegessége lesz az is, hogy 40 év után először két karneváli kocsit is készítettek. Hogy ezekkel mit akarnak csinálni,  még nem tudom, mert nemhogy két kocsi, de egy bringa sem fér el az Olindán bulizó kétmillió ember között, az tuti. A klub vezére szerint azonban február 20-án éjfélkor elindulnak a kocsik is, megpróbálok eljutni oda akkor, bár ennek esélye igen csekély, mert a klubházig legalább 200 capeta (kakaós-vodkás-guaranás koktél) árusító hely van és ugye a szerző végtelenül gyarló ember, főleg a hivatalos karnevál 3. napján.

Csak ő nem izzad

 

 

 

Kedves olvasóm! Ha szeretnél értesülni cikkeim megjelenésének meglehetősen hektikus időpontjairól, akkor érdemes feliratkoznod Facebookos újságírói oldalamra. Ez azért lehet praktikus neked, mert egyrészről nemcsak ide írok Brazíliáról, ezért máshol megjelenő cikkeimről is tudomást szerzel. Ezenkívül a feliratkozók között szeretnék kisorsolni, illetve kiosztani sok-sok Brazíliához kötődő dolgot (könyvet, trikót, hangszert, gyémántnyakéket, olajfúrótornyot, stb), ennek az oka az, hogy örülök neki, ha foglalkoztok ezzel a távoli csodás országgal és ha hazamegyek akkor vinnék vagy ha valaki erre jár, akkor szívesen küldenék haza vmi apróságot a Brazília után érdeklődőknek. 

Feliratkozni itt tudsz:

http://www.facebook.com/tucanus.maximus

Címkék: brazília karnevál recife frevo pernambuco olinda homem da meia noite capeta maracatu bumba meu boi

A bejegyzés trackback címe:

https://tucano.blog.hu/api/trackback/id/tr134062351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gloria Mundi · http://szexcsatakanno.blog.hu 2012.02.21. 09:28:56

Mintha azt ígérted volna, h több poszt is lesz a karneválról, oszt nem lett. Pedig ma vége... (Bár ezt Mo-on nem szokják tudni, csak a gyakorló katkók.)
süti beállítások módosítása